Ma este a több sebből vérző Vipers fogad minket.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, A-csoport, 1. forduló
Norvégia, Kristiansand, 19.15: Vipers – Ferencváros
TV: SportTV

Pásztor Noémi első BL-meccsére készül, őt kérdezte a FradiMédia:

Így utazott csapatunk:

Elek Gábor

Tudjuk, mi a feladat, ezt kell megoldani. Nem is számolgatunk, hanem minden erőpróbának nekimegyünk, aztán majd meglátjuk, mi jön ki belőle. Nagyon fontos lenne nekünk a jó rajt, az idény eleji meccseink miatt is kellene a lelkeknek néhány bravúrgyőzelem. A célunk egyértelműen a középdöntőbe jutás. A csoportunkban ott van a legutóbbi négyes döntő harmadik és negyedik helyezettje, ami nagyszerű kihívás. A Vipers és a Metz elleni első két csoportmeccsünkből egyet minimum meg kellene nyernünk a jó induláshoz. De leginkább az érdekel, tudunk-e fejlődni és előrelépni. Ha viccelődni szeretnék, Löke akkor sérült meg, amikor már kész voltam az összes videofelvételes anyaggal a Vipersről, szóval most kezdhetem elölről az egészet… [a norvég hírek szerint végül Löke akár pályára is léphet ma – Peti] Komolyra fordítva a szót, az ember nyilván sohasem örül sérülésnek, akkor sem, ha az éppen aktuális ellenfélről van szó, ugyanakkor Löke kidőlése növeli az esélyeinket, valamivel megkönnyítheti a dolgunkat Norvégiában. Bár hozzáteszem, hogy a szintén beállóban szereplő June Andenaes védekezésben kifejezetten ügyes és támadásban sincs elveszve, még ha nyilván nem Löke szintű játékos. A Vipers a hiányzók mellett is jó csapat, tudatos, tervszerű és gyors kézilabdát játszik. Jó védekezésből sok futással és rengeteg lövéssel támadnak a norvégok.

NS nyomán.