Csapatkapitányunk nyilatkozott a mai sajtótájékoztatón a holnapi EL találkozóról.

Lovrencsics Gergő

Az Espanyol elleni idegenbeli döntetlen után még nem dobálóznék olyan szavakkal, hogy továbbjutás… Egy meccset játszottunk le eddig. Számunkra minden találkozó ünnep, hiszen hosszú idő után kerültünk be egy európai csoportkörbe és minden játékos nagyon várja ezeket, szeretné megmutatni magát, ahogy a klub is, mindenki nagy elánnal készül a hazai bemutatkozásra. Kell ahhoz még egy-két mérkőzés, hogy ilyen szavakat lehet-e majd használni… Egyelőre élvezni kell a játékot, a pillanatokat. Holnap nyerni szeretnénk. Az a lényeg, hogy minél jobban tudjuk a saját játékunkat játszani.

Nagyon örülök neki, hogy több fronton tudok szerepelni, nehéz időszak, de szerencsére olyan háttér van mögöttem, elsősorban gondolva itt a családomra, amely mindenben támogat, hogy a lehető legjobb formában lehessek mindig, ott van a két kisfiam is, nagy erőt adnak már csak azzal is, ha hazaérek, akkor szaladnak, hogy „Megjöttél?”. De azért is lettem labdarúgó, hogy ilyen mérkőzéseken tudjak szerepelni, és nagyon örülök, hogy ezt a Fradival el tudtuk érni. Ilyenkor nem érdekel a fájdalom, a fáradtság, ezek a meccsek minden pillanatban nagyon motiválnak. De hazai pályán, egy szuper szurkolótábor előtt nem is lehetünk fáradtak!

A válogatott szünet óta jó pár mérkőzést lejátszottunk már, két héten belül négyszer utaztunk idegenbe, ez azért sokat kivett a csapatból, fizikálisan és mentálisan is. De itthon, mint mondtam, nem érezhetünk fáradtságot. Mint ahogy mondta a mester, más meccs lesz, a bolgárok biztosan revansot akarnak majd venni azért, hogy kiejtettük őket a Bajnokok Ligája selejtezőjében. De nincs ezzel probléma, felvesszük a kesztyűt, és szeretnénk harmadjára is nyerni! Tudjuk, hogy edzőváltás volt náluk, és szép eredményeket értek el a bolgár bajnokságban, az Európa Ligában pedig ki is ütötték a CSZKA-t. Annyi előnye volt a két BL-selejtezőnek, hogy ismerjük őket egyénileg, az egy-az-egy elleni párharcokban megszerzett tapasztalatokat hasznosítani kell. Amit csapatszinten változtattak, azt pedig a pályán 100%-os koncentrációval lehet csak megoldani. De nekünk is erős csapatunk van, mi is fejlődtünk és ezt szeretnénk is megmutatni!

Érzem, hogy nagy a felelősség rajtunk, mi képviseljük egyetlen csapatként Magyarországot az európai kupaporondon, nagyon szeretnénk bizonyítani, hogy nem hiába volt a négy selejtezős párharcunk és hogy igenis érett a csapat arra, hogy jó eredményeket tudjunk elérni az Európa Ligában. Jó mérkőzést várok holnap és győzelmet.