Az új szezonra gyorsan megejtettük a renoválást a város szélén – volt minden, mi jégkorong, igazán fordulatos meccsen húztuk be a derbit hosszabbítás után.

Férfi jégkorong, Erste Liga, 2. forduló
UTE 5–6 (hu.) Ferencváros
Harmadok: 0-2, 3-1, 2-2, 0-1
Gólok: Nagy (+1, Pulli), Pavuk (Tóth A., Hajós), Hajós, Kulmala (Fitzgerald, Nagy), Tóth A. (Fitzgerald, Rantanen), Nagy (Rantanen)

Arany (Nagy K.)
Rantanen, Karmeniemi – Nagy, Kulmala, Fitzgerald
Sarcia, Hegyi – Tóth Ad., Hajós, Pavuk
Pulli, Jászai – Tóth Ri., Németh, Farkas
Pozsár, Tóth Re. – Tóth Gergely, Tóth Gergő

Jó iramban indult az idei első derbi, helyzetek itt is, ott is adódtak, aztán megkaptuk az első kétpercesünket. Ám ebből sem a lila-fehérek veszélyeztettek igazán, hanem mi, hiszen Németh révén még szólózhattunk is, ám Attila nem tudta értékesíteni a ziccert. Aztán a hazaiak el is cserélték magukat, így négy a négy ellen folytatódhatott a játék, majd kiegészültünk és egyből gólra is váltottuk az emberfórt! Csapatkapitányunk, Nagy Gergő jobbról lopta a távolságot, majd kegyetlenül bevarrta a rövid felsőbe a pakkot, Duscheknek még annyi ideje sem volt, hogy azt mondja: „Cif”, nemhogy a kezét felemelnie… És félpercen belül megdupláztuk előnyünket, Tóth Adrián kanyarodott fel a kapu elé, lövése még nem talált utat a kapuba, a kipattanót viszont Csíkszereda díszpolgára, Pavuk Attila belőtte a hálóba. Még hat perc sem telt el, amikor Szilassy úgy látta, hogy időt kell kérjen. Ezzel levegőhöz jutottak a dózsások és kicsit össze is szedték magukat, ám ez nem volt elég arra, hogy gólt is szerezzenek, nagyon jól zárt a védelmünk, sokszor remekül blokkoltunk, amikor ez nem sikerült, akkor pedig Arany volt a helyén – emellett a támadó és középső harmadban is jól működött a letámadásunk. Ezekből helyzeteink is adódtak, de maradt a kétgólos előny az első szünetre.

A második harmadra jobban jöttek ki vendéglátóink, hiába húzódott át a kiállításuk, mégis előttük adódott komoly lehetőség, Sikorcin ugrott ki, majd lőtt óriási kapuvasat, a játékrész felénél pedig gyorsan egalizáltak is. Előbb egy szépen kijátszott helyzetet lőtt közelről Arany kapujába Nemes, majd másfél perc múlva Sikorcin lőtt a kék vonalról a hosszú alsóba. Utóbbi lövésnél kapusunk kilátását gyakorlatilag teljesen blokkolták, esélye sem volt a hárításra, hiába nem volt erős a próbálkozás. Az egyenlítés kicsit felébresztett minket is, hat perc múlva újra mi vezettünk, Hajós vitte a kapura jobbról, középen Tóth Adrián szépen húzta magára a védőt, így támadónk zavartalanul lőhette ki a hosszút. Két perccel később újabb lehetőség adódhatott volna előttünk egy kiállítás után, ám figyelmetlenek voltunk, újra kiugorhattak az újpestiek, Brown pedig büntetett is. Így ikszről várhattuk a záró játékrészt, mondhatni új meccs kezdődött a harmadik harmadban.

És az is lett, ugyanis a találkozó folyamán először szereztek vezetést a lilák, egy perc sem kellett ehhez nekik, egy késleltetett kiállításból mattolták Aranyt – aki ebben a gólban talán kicsit benne volt, de ez legyen a legnagyobb hibája idén! Ettől sem törtünk meg, Nagy Gergő nagy lendülettel vetette magát támadásba, majd mikor magával vitte a védőket, Fitzgeraldhoz játszott, aki forintos pakkot tálalt Kulmala elé, finn támadónk pedig közvetlen közelről felemelte a rövid felsőbe azt. Ezután egy-egy kiállítás jött, mi nem tudtunk élni a fórral, az UTE viszont értékesítette a sajátját, így újra mi futhattunk az eredmény után. Az utolsó két percben Fodor Szabolcs lehozta Aranyt, valamint időt is kért, a taktikai utasítások pedig beváltak: elhoztuk a bulit, a palánktól oda sem nézve tette vissza a korongot Fitzgerald a kapu elé, ahol Tóth Adrián várta azt és kapásból lőtt a hosszúba! Ezután sem lassítottunk, a győzelemre mentünk, Pavuk még egy kiállítást is kiharcolt, amiből nem sikerült már betalálnunk.

Jöhetett a hosszabbítás, négy a három ellen, bár előbb Brownék vitték el a játékszert, utána sikerült megszereznünk azt, majd felállnunk és kijátszanunk helyzetig, Nagy Gergőre figuráztunk, először még mellé lőtt, másodszorra viszont ismét telibe bombázta a rövid felsőt, ezzel megszerezve számunkra a bónusz pontot! Jöhetett az ünneplés, szép volt, fiúk!

Fodor Szabolcs

Mindössze a második bajnokink volt ez, értelemszerűen nem lehet rájátszás-formát várni a csapatoktól. Jól kezdtünk, kétgólos vezetésünknél azonban talán elhittük, hogy megvan a mérkőzés. A második harmadra élesebben jött ki az Újpest, ki is egyenlítettek. A végjátékban óriási karaktert mutattunk, és diadalra vezetett a Fradi-szív.

NSO