A Paks elleni bajnoki előtt kérdezték játékosainkat és edzőnket.

Az NB I 6. fordulójában a Paks vendége lesz a címvédő – a csatár minden bizonnyal az FTC két belső védőjével, a szlovén Miha Blaziccsal és a sérüléssel bajlódó grúz Lasa Dvalival vív majd komoly csatát.

Nagyon jó embernek ismertem meg Danit. Mindig őszinte volt, igazi csapatkapitányként rendre kiállt a társai mellett – mondta Dvali. – Az edzéseken védőként nem volt könnyű feladat futballozni ellene, rendkívül erős és elképesztő, ahogy megtartja a labdát. Most, hogy már a Paksot erősíti, nyilvánvalóan még nehezebb lesz tartani, de a pályán nem számít a barátság.

Blazic is felkészült a párharcokra.

Tapasztalt játékos, aki tökéletesen használja ki az erejét. Nem mellékesen kiváló érzéke van a gólszerzéshez, ezt a tréningeken már tapasztaltuk – nyilatkozott a szlovén labdarúgó. – Dani remek ember, akivel jó újra találkozni, de bízom benne, most nem lesz eredményes. A célunk egyértelmű, a győzelem.

Egyelőre a szombati bajnokira készülünk, az Espanyol elleni találkozóról még nem beszéltünk. Hiba lenne, ha félvállról vennék a Paks elleni meccset, muszáj három pontot szereznünk, hogy a Fehérvár ne növelhesse az előnyét. Böde Dánielt senkinek sem kell bemutatni, pontosan tudjuk, mire képes. Szervezetten kell védekeznünk ahhoz, hogy semlegesítsük, arra törekszünk, hogy ne hagyjunk neki levegőt szombat este. Emellett nyilván szeretnénk a saját játékunkat játszani és győzelemmel hangolni a jövő heti kupatalálkozóra. Már mindenki visszatért, szinte teljes a keretünk, a vezetőedző dönti el, kik kapnak lehetőséget. Túlságosan viszont nem tartalékolhatunk, mert az ilyen meccsek döntenek a bajnoki címről. A többség könnyű győzelmet vár tőlünk, csakhogy idegenben lépünk pályára, szervezett csapat ellen. Biztos vagyok benne, hogy megizzadunk Pakson, de nem szabad botlanunk, mert az elveszített pontok nagyon hiányozhatnak a végelszámolásnál” – mondta Tokmac Nguen.

Máté Csaba: “A bajnokság ugyanolyan fontos nekünk, elvégre éppen a bajnoki címnek köszönhettük, hogy most eljutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Emellett a bajnokságban a klub hagyományai miatt is az aranyért kell harcolnunk. Hogy lesz-e A- és B-csapat az ősszel? Szerintem nem. Lesznek majd átfedések, előfordul, hogy pihentetünk néhány játékost, de a bajnokság és az Európa Liga egyaránt fontos.

Blikk, NS nyomán.