Labdarúgó csapatunk sportmenedzserét kérdezték az Európa Liga szereplés kapcsán.

15 év után átlépte a saját árnyékát a Ferencváros és az ősszel újra csoportkörben játszhat majd. Sportmenedzserként miben volt másabb átélni a mérkőzést, mint játékosként?

– A kettőt nem lehet összehasonlítani egymással, mert két különböző szerepkörökről van szó. Amikor a pályán vagy, aktívan közbe tudsz avatkozni, befolyásolni tudsz egy-egy szituációt. Sportmenedzserként be vannak korlátozva az eszközeid. Bevallom, óriási feszültség dolgozott bennem, ahogy mindenki másban, hiszen nagyon nagy célért dolgoztunk. A mérkőzésnek lélektanilag hihetetlenül nehéz pillanatai voltak, és ezt a csapat nagyon jól megoldotta. Tényleg csak gratulálni tudok a fiúknak. Mindig volt valaki, aki ki tudta rángatni a csapatot a szorult helyzetből. Érzelmi szempontból a kilencven perc alatt egy hullámvasút volt a meccs.

Mindjárt a legelején ráijesztett a csapat a szurkolókra a bekapott góllal, de a félidőre sikerült előnyre szert tenni. Mi volt a siker kulcsa?

– Végig hittünk abban, hogy meglehet a csoportkör és csak egy eredmény születhetett: mi nyerünk és bejutunk a csoportkörbe. Plusz, kellettek az egyéni villanások a játékosoktól. Gondolok itt Franck Bolira, amikor gólt lőtt, vagy kiharcolta a tizenegyest, Tokmac részéről is kellett egyéni megoldás 2-2-nél. Összességében minden egyes szituációnak nagyon nagy jelentősége volt, és ne felejtsük el, egy rúgott gól óriási lökést adott a csapatnak.

Ősszel és a nyáron összesen 11 új játékost igazoltatok. A csoportkör sorsolása előtt elégedett vagy a keret összetételével?

– Valóban, 11 új játékost szerződtettünk és ezen a téren nagyon nagy munkát végeztünk. Tudjuk azt, egy komplett csapat összeéréséhez idő kell. Sokan azt hiszik, csettintünk egyet és egyik pillanatról a másikra összeáll a keret. Látszik még nyomokban, hogy össze kell még szoknunk, de örülök annak, hogy az új játékosok is tudnak újabbnál újabb impulzusokat adni. Látjuk még azt is, miben kell még fejlődnünk a jövőben és tudjuk, min kell majd dolgozni.

Három hét múlva újabb tétmeccsek következnek az Európa Ligában. Milyen sorsolással lennél elégedett, és mi a célotok a csoportkörben?

– Látványos focit játszó csapatokat szeretnénk kapni, de remélhetőleg ezek a mérkőzések fociünnepek lesznek majd, hiszen 15 éve erre vártunk, hogy újra főtáblára jussunk. Mind a klub imidzse, mind szakmai szempontból nagyon fontos volt. Minden mérkőzésre úgy fogunk felkészülni, hogy meg akarjuk nyerni, függetlenül attól, hogy ki lesz az ellenfelünk. Pénteken lesz a sorsolás, nagyon kíváncsian várom és utána megkezdődik a munka, a felkészülés az ellenfelekre. Itt ragadom meg az alkalmat, szeretném leszögezni, hogy továbbra is a bajnokság a prioritás, ami úgymond a napi kenyerünk, ha élhetek ilyen szép megfogalmazással. Ez adja meg az alapot és a jövőbeni sikerünket. Bármennyire is nehéz lesz ilyen szép siker után, de az ünneplést kicsit háttérbe kell szorítanunk, hiszen már vasárnapi Diósgyőr elleni meccsre kell készülni.

Terveztek igazolásokat is a csoportkörre?

– Meglátjuk, de ezzel kapcsolatosan most nem tudok részleteket mondani.

Nem félő az, hogy az őszi EL-szereplés a bajnokság rovására mehet? Lásd a Puskás Akadémia elleni bajnokit.

– A célunk, hogy ezt elkerüljük és a játékosokban tudatosítsuk, a bajnokság is ugyanolyan fontos. Úgy gondolom, a keretünk elég mély, van merítési lehetőségünk. Nagy kihívás elé nézünk, de állunk elébe és meg akarunk felelni az elvárásoknak.

A “merj nagyot álmodni” lesz a jelszó a főtáblán?

– Mindig lehet nagyot álmodni, ami egy jó dolog, de a mindennapi munka során nagyon keményen kell dolgozni. Az álmok csak akkor tudnak megvalósulni, ha az ember sokat tesz érte és keményen dolgozik.

Csakfoci