Pénzt, teltházakat és koefficienst. És még többet is hozhat.

Az UEFÁ-tól 4 millió euró feletti összeget kapunk az eddigi teljesítményünk után. A Ludogorec kiverése 280 ezer, a Valetta elleni továbbjutás 380 ezer, a Zágráb elleni párharc pedig 480 ezer eurót ért. A csoportkörbe jutás 2.92 millió eurót hoz a konyhára, ebből 2.75 milliót azonnal elutalnak, többit a szezon végén. A csoportkörben egy győzelem 570 ezer, egy döntetlen 190 ezer eurót érhet majd.

Van még egy bevételi forrás, melyet a klubok saját tízéves koefficiense alapján osztanak. A legkisebb koefficiensű 71.430 eurót, a második legkisebb kétszer ennyit, a legjobbal rendelkező pedig negyvennyolcszor ennyit kap. Nálunk kisebb – saját – koefficienssel a Wolverhampton (0), az Espanyol (0), a LASK (1) és a Wolfsberg (1) rendelkezik, így mi ötször ennyit kapunk, azaz 357.150 eurót.

Az UEFÁ-tól így a csoportkörös eredményektől függetlenül 4 millió 417 ezer eurót “húzunk be” idén, ez középárfolyamon 1.45 milliárd forint.

A csoportkörbe jutás már 3 koefficiens-pontot ért, így jövőre az idei 3.5 pont helyett minimum 6-tal indulunk majd a selejtezőkben (0.5 pont esik ki). A csoportkörben lehet még pontokat gyűjteni, de nem lesz könnyű – minden győzelem 2, minden döntetlen 1 pontot ér.

Ezek azonban nem adódnak hozzá a már megszerzett 3 ponthoz, az csak egy minimumpontszám, így ahhoz, hogy 3-nál több koefficiens-pontot szerezzünk, legalább két győzelem vagy egy győzelem és 2 döntetlen, vagy négy iksz kellene.

A tavalyi egy nemzetközi kupameccs helyett idén minimum hét lesz hazai pályán, az eddigi négyen 74.650 néző szurkolt a helyszínen. Az eddigi tapasztalatok alapján a három csoportkörös meccsen is garantált a minimum 18.000 néző, azaz ezeken a meccseken 130.000 szurkoló mondható “garantáltnak”. Összehasonlításképpen: tavaly a bajnokságban és a két kupában összesen 20 mérkőzésünk volt az Üllői úton, ezeken 207.296 nézőnk volt, átlagosan 10.365. 2019-2020-ban legalább huszonnégy hazai meccsünk lesz, az átlagos nézőszám bőven emelkedni fog – még ha a bajnoki meccsek látogatottsága csökkenne is némileg a nézők Európa Ligának prioritást adó hozzáállása miatt. A bajnoki nézőszám csökkent 1995-ben és 2004-ben is: A BL-szezonban 5, az UEFA-kupás idényben 18%-kal.

(adatok: uefa.com, magyarfutball.hu)