Endit kérdeztük az ezúttal péntekre eső sajtócsütörtökön.

Botka Endre

Érzem, hogy folyamatosan kell a jó teljesítmény ahhoz, hogy újra képbe tudjak kerülni, eddig nem kaptam sok lehetőséget, de most, hogy ekkora terhelés van a csapaton, bízom benne, hogy egyre több lehetőséghez fogok jutni. Örülök, ha a szurkolók úgy látták, hogy Felcsúton elfogadható volt a teljesítményem, de lesz ez még jobb is. A Süduva ellen a lelátón két szívinfarktust hordtam ki lábon… Az első bekapott gól után nem is tudom, hogy mit éreztem, de végig éreztem a csapatban, hogy meg fogjuk nyerni, így is lett. Többször volt olyan már, hogy korán vagy a második félidő elején gólt kaptunk, általában a helyén tudtuk ezeket kezelni és túl tudtunk lépni rajta.

Tegnap nagyon nagy volt a nyomás minden játékoson, úgy is éreztem ezt, hogy nem voltam a keretben, mindenki profin megoldotta ezt, nem volt a bekapott gólok után letörtség, egyből reagáltunk rá, ez nagy fegyvertény. Nagyon kompakt most a csapat, minden pozícióra megvan az a játékos, aki kell, mindenki tudja, mit kell csinálni, hova kell futni, az a szerencse is megvan, ami eddig talán hiányzott. Nagyon sokat videózunk, minden játékelemet, helyzetet többször átveszünk, mindenki együtt mozog, nagyon össze van hangolva az egész csapat. A Süduva játékával kapcsolatban azt el tudom mondani, hogy én nagyon sokat játszottam ehhez hasonló ötvédős rendszerben és ha valaki ezt jól csinálja, akkor nagyon nehéz feltörni – míg ők egy megpattanóból, kontrából, bármiből be tudnak találni, addig a támadó félnek, mint nekünk, folyamatosan figyelni kell arra, nehogy labdavesztés legyen, amiből megkontráznak. Az eredményeik is igazolják őket, hiszen folyamatosan tudnak meglepetéseket okozni, tegnap pedig sokkal jobban is játszottak, mint Litvániában, ahol sokkal defenzívebbek voltak. A végére nagyon elfáradtak. A sorsolással kapcsolatban nem tudom azt mondani, hogy voltak olyan csapatok, akiket kifejezetten vártam volna, könnyű csoportba nem lehetett egyáltalán kerülni. A Ludogorecet nagyjából ismerjük, de ez a két meccs más lesz, szerintem a másik két csapatra is megtaláljuk majd az ellenszert és bízom benne, hogy nagyon jó eredményeket fogunk elérni. A labda kerek, bármi megtörténhet.

Láthatjuk, hogy az eredmény eléréséhez – itthon és nemzetközi szinten – muszáj megnyerni a bajnokságot, így lehet az Európa Ligában, esetleg a Bajnokok Ligájában folyamatosan játszani, ami elengedhetetlen szerintem a Fradinak, mindig ott kellene lenni. A Diósgyőr mindig egy kakukktojás, nem igazán tudom hova tenni őket. Nem olyan rossz a játékoskeretük, mégis belekerültek egy olyan negatív spirálba, hogy mindig ugyanazokat a hibákat követik el és mindig a végén csúsznak el és elindulnak a leejtőn. Miközben minden szezont úgy kezdenek, hogy na most más lesz, mégsem tudnak kilépni ebből. Bízom benne, hogy legalább olyan komolyan vesszük a vasárnapi meccset, mint a csütörtökit és mi fogunk támadni, ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre, végig dominálni és sikerül itthon tartanunk a három pontot.