Vezetőedzőnk nyilatkozott a holnapi Európa Liga selejtező playoff visszavágó előtti sajtótájékoztatón.

Szergej Rebrov

Számomra minden mérkőzés fontos, persze a holnapi különleges találkozó a klubnak, a játékosoknak és a szurkolóknak is, akik régóta várnak erre. A csapat ennek megfelelő hozzáállással fog felmenni a pályára, így mondhatjuk, hogy ez tényleg egy kiemelt találkozó lesz.

A vasárnapi bajnokival természetesen senki sem volt elégedett, nem csak az eredményt tekintve, hanem a teljesítményt is látva. A második félidő nagyon gyenge volt. Remélem, hogy ez egy olyan jelet, impulzust adott a játékosoknak, hogy feltették maguknak a kérdést, miért történt ez és mindenki változtatott is fejben azon, amin kell.

Biztos vagyok benne, hogy a Süduva ugyanazt mutatja majd, mind az első mérkőzésen, megmutattuk a játékosoknak, hogy ott miben és hol hibáztunk, próbáltunk ezeken javítani. Nem hiszem, hogy az ellenfelünk változtatni fog, az elmúlt években ugyanezt mutatták mindig, és nagyon jól csinálják ezt, ez látható az eredményeikből, tudják, hogyan tudnak eredményt elérni. Türelmesnek és koncentráltabbnak kell lennünk, még többet kell mutatnunk támadásban.

Hogy mi lesz a kulcs holnap? Talán a motiváció. Talán telt ház előtt lépünk pályára egy olyan mérkőzésen, amelyre régóta várnak a játékosok. Kell ennél több? Türelem, hozzáállás, koncentráció, ezek is fontos tényezők.

Hogy ideges vagyok-e? Nem mondanám, ahogy a játékosok, úgy én is nagyon várom a holnapi mérkőzést, hogy végre ott legyünk a pályán. Ha valamiért aggódom, az esetleg az, hogy valamilyen fontos információt elfelejtettem-e véletlenül átadni a csapatnak, ami segíthetné őket még egy kicsit a pályán.

Szignyevics a Kaposvár ellen sérült meg, az elmúlt napokban csatlakozott újra a munkába, ma meglátjuk este, hogy milyen állapotban van, mindenki más készen áll a holnapi feladatra.