Gergő a csütörtöki meccs előtt üzent a szurkolóknak.

Teljes elánnal készülünk, hiszen az elmúlt 15 év legnagyobb meccse előtt állunk. Tudjuk, mekkora lehetőség ez a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak. Mindent megteszünk a győzelemért, ez a kötelességünk. Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, az EL kapujában állunk, mindenkinek meg kell szakadni a pályán, a szívünket, lelkünket ki kell tenni. Harcot várok, mindegy, hogyan, de tovább kell jutnunk. Nagyon nagy pluszt jelent a hazai pálya, egy fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk. Szeretnénk boldoggá tenni őket, hiszen ez azt jelentené, hogy elértük a célunkat és mi is boldogak lehetünk. A nehéz pillanatokon átsegít majd a hangulat, a stadion atmoszférája. Azt kérjük tőlük, hogy ugyanolyan lelkesen és sportszerűen buzdítsanak minket, mint eddig. Az első perctől az utolsóig mindenkire szükség lesz, mert ez csak együtt sikerülhet!

– Lovrencsics Gergő

(fradi.hu)