Középpályásunk szerint hazai pályán meg kell oldanunk a feladatot.

Igor Haratin

Nagyon nehéz volt ez a meccs. Annak ellenére, hogy kontrolláltuk a találkozót, sokat lőttünk kapura is. Gólt végül sajnos nem sikerült szereznünk, ami miatt szomorúak vagyunk. Hazai pályán muszáj nyernünk, természetesen az Európa Ligában szeretnénk szerepelni, ez nem az én célom, hanem az egész csapaté. Az ellenfél nagyon jól védekezett, nagyon nehéz egy ilyen csapat védekezését feltörni. Korábban láthattuk, hogy a Maccabi sem tudta megoldani a Suduva jelentette feladatot, és a Crvena Zvezda is alaposan megszenvedett velük. A második meccsen ezt már szeretnénk megoldani, ezúttal is meg voltak a lehetőségeink, hazai pályán pedig már gólt is kell szereznünk. Sajátos stílusa van a litvánoknak, ám kétségtelen, finoman fogalmazva sem élvezet ellenük játszani.

NSO, Origo