Dörnyei Balázs még a BL-selejtezőre is visszatekintett a mai örökrangadó előtt.

Női labdarúgás, NBI, 1. forduló
BKV Előre stadion, 16.00: MTK – Ferencváros

Mosdóczi Evelin

Próbáltunk minél több időt a családunkkal tölteni, és nem annyira a társainkkal, hogy ne gondoljunk minden percben a pozsonyi utolsó mérkőzésre. Mentálisan nagyon nehéz lesz emiatt a teher miatt az MTK elleni meccs, de ez van, már csak a bajnokságra tudunk idén koncentrálni, ezért mindent megteszünk majd azért, hogy arra a 90 percre kizárjunk minden más körülményt. Jelen pillanatban még nem mind látjuk teljesen magunk előtt, miből merítsünk erőt, de azt gondolom, hogy az egész csapat profin fog ehhez hozzáállni, és amikor kimegyünk a pályára a rangadón, már mindannyian csak előre fogunk tekinteni. Ebből a szempontból talán nem is olyan rossz, hogy éppen a legnagyobb riválisunkkal kell találkoznunk, mert muszáj lesz koncentrálnunk. Fizikálisan egészen biztosan rendben vagyunk, de azon leszünk, hogy a többi részét is összerakjuk!

Dörnyei Balázs

Büszke vagyok a lányokra, büszke vagyok az elmúlt egy hétben nyújtott teljesítményükre, sőt büszke vagyok az elmúlt egy évben elért eredményeinkre. Egyetlen hibát követtünk csak el, a nyolcvanadik percben Inna Zlidnis becsúszva próbált menteni, s a lábáról a kapunkba pattant a labda. Nem hibáztattam érte, mert mindkét egyenlítés után megújult a játékunk, kizárólag a teljesítményt figyelembe véve jobban futballoztunk az ellenfélnél, talán a rutin hiányzott a továbbjutáshoz. A szerbek tördelték a játékot, a játékvezető pedig engedte ezt, de ezzel nincs is problémám, túltettem magam a bosszúságon. Mivel a Szpartak évek óta résztvevője a Bajnokok Ligájának, a játékvezetők is megengedőbbek vele, míg mi friss hús voltunk a mezőnyben. Ettől függetlenül az utolsó percekben három hatalmas ziccerünk volt.

A szerbek nemcsak a mérkőzésen, hanem egész héten ellenszenvesen viselkedtek, minden pillanatot megragadtak, hogy nagyképűen az orrunk alá dörgöljék, kedden hány góllal intéznek el bennünket. Aztán megmutattuk, eljutottunk arra a szintre, hogy a Bajnokok Ligájában kiélezett mérkőzésre vagyunk képesek egy lényegesen esélyesebb csapat ellen. Korábban is mondtam, taktikázással nem lehet eredményt elérni, kénytelen vagy elfogadni a tényt, hogy a Szpartak plusz tizenkilences gólkülönbséggel várta a harmadik mérkőzést. A játékunk, a felépített taktikánk nem tesz lehetővé tizenkétgólos győzelmet, mint amennyivel a szerbek megverték a moldovai csapatot, mert a labdabirtoklásra alapozunk, próbáljuk járatni a labdát, sok keresztátadással futásra kényszeríteni, fárasztani az ellenfelet.

Fradi.hu, NS