Az UEFA ellenőr ezúttal Szlovéniából érkezik majd.

A 36 esztendős Paweł Raczkowski hazájában már 200 elsőosztályú meccs felett jár, a júliusban rendezett lengyel Szuperkupa találkozót is neki osztották ki, emellett is “meccsben van”, az idei szezonban már három bajnokin működött közre. 2013 óta vezet nemzetközi mérkőzéseket, az Európa Ligában már rendszeresen kap a csoportkörben is mérkőzéseket, volt, hogy már a kieséses szakaszban is beosztották és fújt már a Bajnokok Ligája csoportkörében is. A szabálytalanságokkal nagyon figyelnünk kell majd, mert igazi lapgyáros, pályafutása során a kiosztott sárga lapjainak átlaga négy felett jár, ha csak a nemzetközi kupákat nézzük, akkor ugyanez a szám 5 feletti.

Vezetőbíró: Paweł Raczkowski (lengyel, statisztika)
Határbírók: Michał Obukowicz (lengyel), Radosław Siejka (lengyel)
Tartalék: Tomasz Musiał (lengyel)
UEFA játékvezető ellenőr: Vítor Manuel de Melo Pereira (portugál)
UEFA delegátus: Rudolf Zavrl (szlovén)
UEFA delegátus gyakornok: Aléxandros Dédes (görög)