Atlétika szakosztályunk sportolója kulcscsonttörés után készül a visszatérésre.

A májusi csapatbajnokságon kulcscsonttörést szenvedett középtávfutó, Kazi Tamás már a visszatérésre készül. A csomagjai is nála voltak. Győrből magaslati edzőtáborba, a svájci hegyekbe készült, ám helyette a kórházban kötött ki. Egy pillanatra felmerült benne, hogy a sportpályafutásának annyi, ám igazi sportemberhez méltó módon felállt, és már a jövőbe tekint. Tamással a Ludovika Campus atlétikai pályáján beszélgettünk, ahol már edzéseket végez, hat héttel balesete után. Tamás október óta a minszki Európa Játékokra, a dohai világbajnokságra, hovatovább a tokiói olimpiára készült, amikor a győri versenyen, 800 méteren épp indította volna a hajrát, ám a lábai összeakadtak egyik versenytársáéval, és olyan szerencsétlenül esett, hogy kulcscsonttörést szenvedett.

– 34 éves elmúltál. Komoly akaraterő kellett ahhoz, hogy ne fejezd be a pályafutásodat?

– Az első héten nagyon mélyen voltam. Nem akartam elhinni, hogy ez velem, és épp most történik. Amikor kiengedtek a kórházból, és újra a családommal lehettem, az sokat segített az általános közérzetemen, de akkor változott meg minden, amikor elfogadtam a helyzetet, tudtam hogy ezen nem változtathatok, csak ha előre tekintek. Attól a pillanattól csodásak a napjaim, mivel mindenben a jót látom. Apró céljaim voltak, amiket rendre el is értem. A varratszedés óta rendszeresen járok kezelésekre és gyógytornára, a rehabilitációm jó ütemben halad. Külön ki szeretném emelni a klubomat, mivel a Ferencvárosi Torna Club az első pillanattól kezdve mellettem áll, és mindent megtesz annak érdekében hogy egészséges legyek és mielőbb százszázalékos munkát végezhessek.

– Hogyan tovább?

– Újratervezés. Elsődleges célom ebben az évben a dohai világbajnoki kvalifikáció megszerzése volt, de nyilvánvaló, hogy az elúszott. Most mindent megteszek, hogy a szezon végén akár rajthoz állhassak. Aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy harcos típus vagyok, nagyon makacs ember. Ennek is köszönhető, hogy rövid időn belül elkezdtem újra edzeni, vagy legalábbis futni. Az elején nehezen ment, nagyon lassan, és voltak fájdalmaim is, de az már a múlté.

– 15 éve nyerted az első magyar bajnoki címedet 4×400-as váltóban. 2020-ban fedettpályás világbajnokság, szabadtéri Európa-bajnokság és olimpia lesz.

– Nem ma volt! Azt gondolom, hogy bár későn kezdtem el futni, de így is régóta vagyok a pályán, viszont még mindig motiváltnak érzem magam. A jövő év hatalmas kihívás, és egyben remek lehetőség, hogy megmutassam mire vagyok képes. Egyelőre nem foglalkoztat, de minden bizonnyal a nyári versenyeken lesz a fő hangsúly. Egy biztos, a felkészülést magas szinten fogom tudni elkezdeni, és akkor egész jó edzettségi állapotra hozhatom vissza magam…

MASZ