Az RTK ellen búcsúzott a szezontól bajnokcsapatunk.

Öregfiúk labdarúgócsapatunk már egy héttel ezelőtt bebiztosította bajnoki címét, így tét nélkül léphetett pályára utolsó, RTK elleni találkozóján.

Hétpercnyi játékot követően a hazaiak szereztek vezetést Bokor révén, majd a 20. percben Holló egyenlített. A második játékrészben Dani szerezte meg újra az RTK vezető gólját, majd Bokor kétgólosra állította a különbséget. A 74. percben Szerekes még szépíteni tudott, így beállította a 3-2-es végeredményt.

A zsebünkben a bajnoki cím, ezért sem játszottunk úgy, ahogy szoktunk. Az összeállításunkon is változtattunk néhány poszton, de megvoltak a helyzeteink. Ez a meccs már nem változtat semmin, örülünk, hogy az tabella első helyén zárhattunk – mondta a lefújást követően a csapat játékosa, Keller József.

Férfi labdarúgás, öregfiúk, I. osztály
RTK 3-2 (1-1) Ferencváros
Gólok: Holló, Szekeres

Nagy G. – Szűcs (Ujfalusi, 14.), Telek, Földesi, Fehér – Zsolnai (Bubcsó, 14.), Szeiler (Lengyel, 41.), Balog, Szekeres – Jordáki (Rázsó, 62.), Holló

Vezetőedző: Dzurják József

Fradi.hu