Hazugságok, félrefordítások, pletykák. Íme a tények, kronológiai sorrendben, Nando esetleges átigazolása kapcsán.

Május 23-án Nando megosztotta egy uruguayi twittelő posztját: “Nando Gorriaran csapatával Magyarország bajnoka lett és a sorozat legjobbjának választották. Az uruguayi egy másik európai országban folytathatja a karrierjét.

Május 24-én a Sport890 rádió vendége volt, ahol arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy egy másik csapatban folytatja-e a következő félszezonban, igennel felelt. Ezt is – ahogy egyébként minden róla szóló hazai híradást – megosztotta. Erről május 25-én, szombat reggel mi számoltunk be először a magyar médiában. A hírt több-kevesebb pontossággal a teljes magyar sportsajtó átvette.

Május 26-án a balonlatino.net is megírta, hogy Nando a Nemzeti Sportnál az év játékosa lett, s a Sport890-nek adott pénteki nyilatkozatában elmondta, hogy “lehet, hogy másutt folytatja a karrierjét“. A cikk végén a szerző a következőképp spekulált (egyébként már nem először, tavaly nyáron és idén télen is hasonló tartalmú cikket jelentetett meg):

Kétségtelen aspirálhat egy európai topbajnokságra is. Nando már tudja, milyen bajnoknak lenni Magyarországon és Uruguay válogatottjával is. Tagja volt a Torontóban 2015-ben rendezett PanAm játékokon győztes csapatnak. A cél Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Németország vagy Anglia lehet. Technikailag megállná a helyét ezekben a bajnokságokban és a rá jellemző jól időzített lövés is megfelel oda. Továbbá, a játékos tagja akar majd lenni Tabarez válogatottjának is, még ha a középpályán túljelentkezés is van. Ha egy jobb ligába igazolna, inkább szem előtt lenne.

Május 27-én, tegnap késő este kommentelőnk, a Grabó-díjas Lord Yoda a következőket írta:Ha Nandóért tényleg 2 millió eurót ajánlottak akkor nem hiszem hogy meg tudjuk tartani.” Bockor kérdésére válaszolva tisztázta, hogy “egy sportújságírótól” hallotta.

Ma, május 28-án reggel 8:23-kor a Nemzeti Sport ezt írta: “Hallani, a hatszázezer euróért átigazolt középpályásért kétmillió eurós ajánlatot kapott a klub – ha ez igaz, a Ferencváros jó üzletet csinál.” – csak a tények kedvéért: Nando ingyen érkezett, lejáró szerződésű játékosként.

Alig több, mint félóra múlva az nb1.hu ezt tromfolta, s megjelentetett egy cikket Nagy Benjámin tollából (amelyet mi is megosztottunk), miszerint: “Nos, a zöld-fehérek bajnoki címet szerző alakulatának egyik legjobbja a balonlatino.net nevű uruguayi portál értesülései szerint az öt topliga valamelyikéből – azaz a spanyol, olasz, francia, német, angol ötös egyikéből – kapott ajánlatot, és már a megegyezés is megszülethetett“.

Ez pedig természetesen messze nem felel meg a valóságnak, semmi ilyesmi nem volt a forrásként jelzett weboldalon közölt cikkben.

Itt tartunk, minden más spekuláció.