Az igazi ellenfeleink ezúttal a parton álltak, de ők sem tudtak megtörni minket.

Férfi vízilabda, OBI, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés
OSC 10-15 Ferencváros
Negyedek: 2-5, 2-3, 3-1, 3-6
Gólok: Jaksic 2, Kállay 2, Mezei 2, Sedlmayer 2, Varga 2, Vámos 2, Jansik 1, Mitrovic 1, Német 1

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 az FTC javára.

Az első mérkőzésen: Fradi 8-6 OSC (beszámoló, összefoglaló)

Álomszerűen indult a bajnoki döntő második mérkőzése a Kondorosi úton: pár perc alatt már 3-0-ra vezettünk, előbb Vámos, majd Mezei talált be, végül pedig megúszásból (!) Német Toni. Ezzel a csapat megalapozta a jó hangulatot, a szép számban megjelenő fradisták egyből extázisba is kerültek. A kiváló kezdéssel összeszorgoskodott előnyünket pedig innentől fogva igyekeztünk tartani, még ha ez nem is volt egyszerű, miután komoly játékvezetői nyomás alá kerültünk, a hazaiak folyamatosan négy-öt hibával kevesebbel álltak (a vége 11-16, beleszámolva a két ötöst is). Mindezt remek csapatmunkával sikerült kompenzálnunk, többnyire jól blokkoltunk, a kulcspillanatokban Vogel Soma nagy bravúrokat mutatott be, támadásban pedig eloszlottak a terhek – kilencen iratkoztak fel a góllövők közé!

Nem egyszer pedig igazi pólósulit is tartottunk, igazán szép támadásokat a végletekig kijátszava sikerült gólokra váltanunk. Vad Lajos meghúzta, hogy Mitrovic helyett Lévainak szavazott bizalmat, nem igazán jött be a húzás, nem kapta el a fonalat a hálóőr. A harmadik negyed végén, negyedik negyed elején jött egy idegörlő szakasz, ahol 9-5-ös vezetésünk után elkezdtek jönni a kiállítások, kontrafaultok, így a hazaiak fel tudtak kapaszkodni egy gólra, de erejükből többre nem tellett, ezt a 3-0-ás “rohamot” zárta le Sedlmayer Tamás egy fantasztikus, felsősarkos lövéssel – akit nem sokkal később egyből kiküldtek, miután egy kétmétert reklamált, a túloldalon Hárai k*rvaanyázását persze nem hallották meg a síposok… -, innentől pedig beindult a henger, hatot lőttünk, kettőt kaptunk és magabiztosan húztuk be a finálé második mérkőzését. Folytatás szerdán, remélhetőleg telt ház előtt és a vége csobbanás lesz!

Nikola Jaksic

Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés, a különbség nem reális. A negyedik negyedben felzárkóztak, aztán valahogy sikerült elléptünk tőlük. Csapatként viselkedtünk, és megállíthatatlanok voltunk. Nagyjából a saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, de persze mindig lehet jobb.

Mezei Tamás

Teljesen mindegy, hogy ki lövi a gólt, az a lényeg, hogy nyerjünk! Ennek sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget, nem is voltam sosem az a nagy gólvágó, de természesen örülök annak, ha góllal vagy gólokkal tudom segíteni a csapatomat. Ez annak is szól, és leginkább azt dicséri, hogy bíznak bennem a társaim és egyre jobban érezzük egymást a vízben. A fórok legvégén úgy jöttek ki a helyzetek, hogy én voltam ott, és mi mást is tudok tenni ilyenkor, mint azt, hogy értékesítem. Kemény küzdelem volt, igyekeztem maximálisan hozzátenni, amennyit csak tudtam. Jó pár döntő van már a hátam mögött, játszottam már olyan finálét, amikor 2-0-ra vezetett az ellenfél és végül egylabdás döntő volt az ötödik meccs, és volt részem olyanban is, amikor mi vezettünk 2-0-ra, és ugyancsak az ötödik ütközet döntött. Nagyon sok erőt érzek a csapatban, remek riválissal szemben sikerült újabb lépést tennünk a céljaink felé. Bizonyították az első meccsen is, és ma is, hogy milyen jó csapat, többször megmutatták, hogy mekkora szívük van nekik is, és bármikor, amikor szétnyílhatott volna a meccs, ők visszakapaszkodtak. Nem lehetünk nyugodtak, de ennek ellenére remélem, hogy már tényleg csak egyetlen lépésre vagyunk az álmainktól!

Varga Zsolt

Jól kezdtük a meccset, aztán hullámzás következett, amikor az OSC felkapaszkodott egy gólra a negyedik negyedben. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert az eredményjelzőn látható kis pöttyökön is jól látszódott a különbség, de jól tolerálták ezt a játékosok, végig higgadtak maradtak, Vogel Soma pedig nagyokat védett. Maximálisan a védekezés volt a kulcsa annak, hogy aztán abból tudtunk támadni. Benne volt a pakliban, hogy a szerdai, moszkvai meccs és a rengeteg utazás sokat kivesz belőlünk, negatív hatással lesz a csapatra, de örülök neki, hogy ma ez sem érződött, jól állt össze a kép és klappolt minden!

Kovács Gergő

Tizenöt gólt kaptunk, igazából kevés csapatot tudnánk túllőni ennyivel, ha egyáltalán van annyi idő egy meccsen, hogy ilyen sok gólt szerezzen a két együttes. Szétesett a védekezésünk, az elején nem használtuk ki a fórrjainkat. A mérkőzés első felében szinte ami kapura ment, gól lett, így nem lehet meccset nyerni, főleg a Ferencváros ellen. Van még esélyünk, egyre kisebb, de van. Belekapaszkodunk, foggal-körömmel harcolunk érte.

Vad Lajos

A két csapat között azért van különbség, még ha nem is ennyi. Az mindenféleképpen mellettük szól, hogy nagyon sok döntőt játszottak már, amelyeket zömmel meg is nyertek, míg ennek a társaságnak ez az első fináléja. Tíz hónapja dolgozunk együtt, szintet, szinteket léptünk, de erre is meg kell érni, állandóság kell. Persze, ne gondolja és várja senki, hogy feladjuk, ma sem adtuk fel, hiszen igen nagy hátrányból sikerült felzárkóznunk. A gyenge kezdést butaság és figyelmetlenség okozta, olyanokat hibáztunk, melyeket nem engedhetünk meg magunknak. Az FTC belőtte a helyzeteit, mi pedig nem. Más sportágban is láttunk már csodákat, megpróbáljuk mi is!

MVLSZ