Herczeg András szerint mindent megpróbáltak.
Pont olyan presztízsmeccs volt, mint a derbi. Az utolsó negyedórában is csapatként játszottunk, hajtottunk a szurkolókért, egy remek ellenfél ellen dolgoztunk végig. Csonka egy nagyon komoly karrier előtt állhat, de ehhez még bizonyítania kell. Isael fejlődni akar, nehezen jött fel erre a szintre, de örülök, hogy megszerezte első gólját. Az átigazolásokról nem tudok nyilatkozni, a szezon végén beszéljük át a dolgokat. Tokmac nem teljesített úgy, mint elvártuk, Dani pedig nagyon motivált volt ezen a meccsen, ezért átálltunk 4-4-2-re.
– Szergej Rebrov
Gratulálok a Fradinak, mindkét csapatnak voltak helyzetei, a Fradinak talán picit több. Mindent megpróbáltunk, de néha kapkodtunk, a döntésekben és a pontosságban javulni kell. Felesleges azon lamentálni, hogy érdemeltünk-e volna pontot. A második félidő elején egy góllal talán tudtuk volna másképpen alakítani a meccset. Az akarattal jövő héten sem lesz gond.
– Herczeg András





