Középpályásunk elmondta, hogy a csoportkörről álmodunk.

Igor Haratin

A bajnoki címet nem egy mérkőzésen, hanem az egész szezonban nyújtott teljesítményünk alapján megérdemelten nyertük meg. Honfitársam, Ivan Petrjak kiválóan játszott, gólokat rúgott, és gólpasszokat adott. Úgy gondolom, ez volt pályafutása legjobb idénye. A magyar bajnokság tisztességes, és minden csapat képes a dobogóért harcolni, és vannak váratlan eredmények. Sok néző látogat ki a Ferencváros mérkőzésére, és ennyi ember előtt lejátszott mérkőzések kétszer annyira élvezetesek. A magyar bajnokság növekszik, új stadionok épülnek folyamatosan, és a szurkolók boldogan mennek bajnokikra. Nagyon jól szeretnénk játszani a Bajnokok Ligájában. Edőznk maximalista, arról álmodunk, hogy bejutunk a csoportkörbe. Minden tőlünk függ, jó csapatunk van. Nehéz lesz kiharcolni, de megvan rá az esélyünk. Minden ukrán játékosnak gyerekkori álma, hogy válogatott legyen. Engem is az motivál, hogy elérjem ezt a célt. Nemcsak azt szeretném, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de szeretnék megragadni, és a csapat hasznos tagjává szeretnék válni a válogatottban.

Zbirna / Csakfoci