Hátvédünk elmondta, örül annak, hogy sokat jöhet fel a labdával.

– A tavalyi szezonban Miha Blazic szerzett sok gólt védő létére, idén pedig te jeleskedsz ebben. Mennyit jelent egy hátvéd számára, ha gólt szerez?

– A legfontosabb az, hogy nyerjünk. Természetesen örülök, ha gólt szerzek, főleg akkor, ha meg is nyerjük utána a találkozót. Sajnos az első találatom nem így született, míg a Paks elleni végül nem az én nevem mellé került a találat. Végül a Mezőkövesd ellen nyertünk is, szóval annak a gólnak örültem a legjobban.

– Az év egyik legfontosabb mérkőzése következik a Honvéd ellen, ugyanis megnyerhetjük a bajnokságot. Mi volt a fő célod, mikor megérkeztél a csapathoz?

– Egyértelműen az, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ez mindenki számára a legfontosabb a csapatban, és minden tőlem telhetőt megtettem idáig, és a hétvégén is meg fogok tenni, hogy elhódítsuk a trófeát. Minden mérkőzésen nyerni akarunk, de ha most sikerült begyűjteni a három pontot, az igazán különleges lesz! Figyelnünk kell arra, hogy ne szálljunk el, be kell húznunk ezt a találkozót. Ha úgy játszunk, ahogy az edző kéri és ahogy a szurkolók szeretnék, akkor meglesz hétvégén a bajnoki cím!

– A Vidi elleni találkozón a támadók mellett a védők is kiválóan szerepeltek, te például a legjobb védője lettél az előző fordulónak. Jó csapatot alkot a hátsó egység?

– Minden találkozón ott segítünk egymásnak, ahol csak tudunk. Biztosítunk a másiknak, ha kell, ha egyikünk hibázik, rögtön ott terem egy másik védő. Törekszünk arra, hogy jól megértsük egymást Mihával, valamint Gerivel és Marcellel, és többnyire minden jól is működik. Örülök, hogy egy ilyen erős védelem tagja lehetek.

– Sokszor láttuk a korábbi fordulókban, hogy sokáig felhozod a labdát, majd kulcspasszokat, illetve hosszú labdákat adsz a társaknak. Mennyire tudatos ez a részedről?

– Az előző csapatomnál is törekedtünk arra, hogy sokat jöjjek fel a labdával, de itt még több lehetőségem van erre. Sok edző nem szereti, ha egy belső hátvéd felviszi a labdát, de itt szerencsére nem ez a helyzet. Az edzői stáb is biztat arra, hogy ha terület van, induljak meg, segítsek a többieknek. Rendszerint kiválóan indulnak meg a társak, ezért tudok utána fontos passzokat eljuttatni hozzájuk. Nagyon örülök neki, hogy ilyen módon is segíthetek a csapatnak, és nem csak a védekezésemmel.

Fradi app