Budapest mellett Clubunk is haszonélvezője lehet a hiánypótló beruházásnak.

A hivatalos helyszínt Fürjes Balázs árulta el a SportTV-ben, a beszélgetést a remek Sportmenü szemlézte.

A 2022-es férfi kézilabda Eb-re épül Budapesten egy legalább 20 ezres fedett aréna is. Az európai szövetség követelménye, hogy a világverseny elődöntőit és döntőjét egy legalább 20 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben kell rendezni.

Kijelölte a kormány ennek a helyszínét, ez az Üllői út mellett lesz kifelé, még a Groupama Aréna után, a népligeti buszpályaudvar mögött. Ez a végleges helyszín, ez már eldőlt. A héten beérkeztek a tervező kiválasztására a közbeszerzési ajánlatok, több ajánlatot is kaptunk tervezőktől, egészen biztosan a legolcsóbb ajánlatot választva egy héten belül meglesz az, hogy ki tervezi. Akkor azonnal indul a tervezés, és még idén kivitelezőt kell választanunk közbeszerzésen, pályázaton, hogy határidőre be tudjuk fejezni. Nem lesz sok idő erre az építkezésre sem” – árulta el a kormánybiztos.

Egy XXI. századi, modern, a világ bármely pontján helytálló multifunkcionális arénát fogunk felépíteni, ami kitűnően alkalmas lesz nemzetközi- és hazai sporteseményekre, kulturális eseményekre, koncertekre. Tehát biztos, hogy itt is egy olyan épületet kell felhúzni, ami utána megáll a lábán, és a működtetése, az üzemeltetése egyetlen fillérjébe sem kerülhet a magyar adófizetőknek, a magyar költségvetésnek” – jellemezte az új létesítményt Fürjes Balázs.

Szóba került a lehetséges névadó szponzor is: „Nagyon fontos lesz, és a tervezés során érvényesítendő szempont, mert névszponzor akkor fog jönni, ha mondjuk az épület héjazatán, tetején megfelelően tudjuk a névadó nevét megjeleníteni. Legyen egy olyan tervünk, ami ilyen értelemben is jól eladható, teljesíti az elvárásokat, és utána várjuk a jelentkezőket.

forrás és teljes interjú: sportmenu.hu