Clubunk pólósai hat gólt szereztek az Európa Kupa negyeddöntőjében, folytatás ma este.
Férfi vízilabda, Európa Kupa, Final8, negyeddöntő
Magyarország 11-7 Montenegró
Negyedek: 4-2, 2-3, 1-1, 4-1
Fradista gólok: Varga 3, Pohl 1, Sedlmayer 1, Vámos 1
Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, VLV
Német Toni
Nehéz volt, nagyon sok kiállítást kaptak a montenegróiak, nagyon nehéz volt ez ellen játszani. Szerencsére föléjük tudtunk kerekedni, illetve tudtuk a saját taktikai elemeinket csinálni, amiket elterveztünk. Végül is, összességében azt mondom, hogy jól játszottunk. Nehéz volt még beleszokni a meccsszituációba, mert ugye, egész héten nem volt játéklehetőség csak egymás között és most téthelyzetben eléggé jól sikerült, szerintem.
Sedlmayer Tamás
Kiválóan kezdtük a meccset, sikerült rögtön felvennünk a fonalat és az iramot. Megléptünk, felzárkóztak, ettől kezdve fej-fej mellett haladtunk, majd a végén sokat segített Spaics négyperces kiállítása. Az, hogy az edzőjük korán kikérte mindkét idejét, nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés volt, szerintem rányomta a bélyegét a mérkőzésre, hiszen a találkozó második felében nem tudtak pihenni a játékosok, ráadásul a végén a négyperces fór is a mi malmunkra hajtotta a vizet. Hogyha ilyen elánnal ugrunk vízbe holnap is, akkor bárkivel szemben lehet esélyünk – mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért!
Varga Dénes
Nagyon szeretném azt hinni, hogy Montenegró is nyerni akart, mert jöttek-jöttek, tényleg jöttek, de mi jobbak voltunk határhelyzetekben, meg tudtuk tartani az előnyünket, jobb iramot diktáltunk, jobb volt a csapategység is, azt mondhatom. Szóval a játék összes elemében felülmúltuk őket, ez pedig nagyon boldoggá tesz jelenleg. Hát, ha értékelnem kell, hogy a játékvezetők mennyire alkalmazkodtak az új szabályokhoz… akkor azt mondom, hogy sz.r volt a bíráskodás. Fura volt, mert minket nem engedtek támadni, kontrákkal, a mi oldalunkon meg nagyon hasonló helyzeteket úgy ítéltek meg, hogy kiállítás. Szétfújták a félidőig, de akkor is tudtuk tartani magunkat és ez a lényeg, a brutalitással pedig vége lett a meccsnek.