Szűcs Lajos elmondta azt is, mivel alapozta meg komoly állóképességét.

Az ember el sem hiszi, ami önnel történt, elvégre erős, mint Toldi Miklós.

Elmondom, miért: a szüleim iskolai hivatalsegédként dolgoztak, édesapám 41 szenes kazánt fűtött. Úgy segítettem neki, hogy két kannát 25-25 kiló szénnel raktam tele, azokkal 46 lépcsőt tettem meg, így egy életre megalapoztam az állóképességemet.

Ön jószerével ős-fradista, mégis Újpesten kezdett. Hogyan történt?

Egy iskolaudvaron fociztunk, ahol egy idős bácsi meglátott, és hívott a lilákhoz. A szüleim ellene voltak a sportolásnak, de végül beadták a derekukat. Káposzta Benővel versengtem a csapatba kerülésért, csakhogy benne többet láttak a vezetők. Egy, Doroggal játszott edzőmeccs során Buzánszky Jenő hívott a vidékiekhez, majd az 1966-os bajnokság előtt a Fradi invitált, oda persze repesve mentem.

Állóképességét csapattársa, Fazekas László máig emlegeti, szerinte az 1968-as mexikói olimpián öt másik játékos helyett futott.

Mi tagadás, rakkolós fedezet voltam. Jó hogy említi Fazekas „Kapát”: Mexikóban a szögletrúgásából voltam eredményes. Soha azelőtt, de utána sem szereztem fejesgólt. Mondtam is neki: kösz, hogy fejbe rúgtál a labdával, 1-0-ra nyertünk Guatemala ellen, majd a japánok elleni 5-0-ás derbin háromszor voltam eredményes, így lettem olimpiai aranyérmes.

Keveseknek adatott meg – önnek igen –, hogy az elbontott régi riói Maracana-stadionban futballozzon. Alighanem büszke rá.

Rajtam kívül Albert Flórián, Farkas János és Novák Dezső kapott behívót a Világválogatottba, és olyan klasszisokkal futballoztunk együtt, mint Franz Beckenbauer, Wolfgang Overath, Lev Jasin – velük még a brazil válogatottól elszenvedett 2-1-es vereséget is elviseltem.

A Fradinál dr. Lakat Károly edző távozása utáni új szakvezetés viszont már nem Albertben, Mátrai Sándorban és önben látta a jövőt…

Ez után a komoly sértés után levelet írtam a Bp. Honvédnak, átigazoltam, zárás gyanánt pedig csodás éveket töltöttem el a Vasas Izzóban. Viszont a Fradi-időszakom maga a tökély. Olyan, amilyenről egy futballista csak álmodhat.

Bors