A Fradiról csak jó emlékei vannak az utolsó bajnokcsapatunk tagjának, aki a három fradista válogatott kerettagról is beszélt.

Izgatottan igazoltam egy olyan múlttal és tradíciókkal rendelkező csapathoz, mint a Ferencváros. Jól éreztem magam ott. Sok csapattársammal és az edzőkkel is tudtam németül beszélni. A városban, az éttermekben pedig az angolt tudtam használni, így nem volt semmi nyelvi akadály. Amikor odaérkeztem, megnyertük a Szuperkupát, majd bajnoki- és a kupagyőzelmet is ünnepelhettünk. Az edzőközpontban sok sport megtalálható volt, atlétika, vízilabda, például, mindannyian a Ferencváros név alatt dolgoztunk. Kiváló körülmények voltak, mind a regenerációt, az edzőpályákat, műfüves pályák illetően – ilyennel otthon nem találkoztam, így nagyon jól éreztem magam ebben az időszakban. A magyar és a szlovák bajnokságot nehéz összehasonlítani, mert régen játszottam a szlovákban. De sokkal több a pénz a magyar fociban, így izgalmas légiósok játszanak a bajnokságban. Agresszívabb a játék, a játékosok fizikálisan felkészültebbek. Ezért sok az izgalmas meccs, főleg a derbi, mert sok nagy múltú budapesti csapat van. Az igaz, hogy Európában nem vitézkednek, de a bajnokság színvonalát a lengyelhez hasonlítanám, akik szintén előttünk vannak.

2008-ban én lőttem az utolsó szlovák gólt a magyarok kapujába, remek labdát kaptam Marek Sapartól. Azon a meccsen, ha jól emlékszem, Gera is betalált, aki akkoriban remek formában játszott az angol ligában. Ő már a Fradi és a válogatott másodedzője. A mai magyar válogatottból három játékost ismerek, Lovrencsics Gergőt, akivel sokat beszéltem lengyelül. Jobbhátvéd lett a Fradiban és a válogatottban is és nagyon tapasztalt. Varga Roland remek dolgokra képes, remekül lő jobbal és ballal is, de nem tudom most milyen formában van. A harmadik a kapus Dibusz Dénes.

Stanislav Sestak