A döntőért zajló párharc első mérkőzésén kiütöttük a Debrecent – holnap újra összecsapunk!

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés
Ferencváros 7–2 DEAC
Harmadok: 2-0, 2-0, 3-2
Gólok: Tóth A., Switzer (Tóth Ri., Jászai), Nagy (Perrier, Walls), Rantanen (Tóth A., Rafaj), Walls (+1, Rantanen), Tóth G. (Farkas, Hegyi), Walls (+1, Nagy, Rantanen)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az FTC javára.

Arany (Pleszkán)
Perrier, Jászai – Nagy G., Walls, Pavuk
Sarcia, Hegyi – Tóth A., Switzer, Tóth Ri.
Kärmeniemi, Rantanen – Roczanov, Tóth G., Farkas
Boros, Pozsár – Dósa, Rafaj, Hardi

Álomszerűen kezdtünk az elődöntőben, Tóth Adrián már rögtön az első percben bevette Hetényi hálóját, gyönyörű egyéni akció volt, a kapu mögül kanyarodott fel, majd lőtte be a pakkot. A folytatásban is domináltunk, ám vagy rosszul céloztunk, vagy a vendégek kapusa védett szépen, egészen a játékrész közepéig, amikor egy lövés kipattant róla, a korong ezután Switzer elé került, akinek csak az üres kapuba kellett helyeznie. Komoly lehetőségek nem igazán akadtak a DEAC előtt, érezni lehetett, hogy nagyon hiányzik a pontfelelősük, Turcotte – állítólag eltörött az ujja.

A második harmadban sem változott nagyot a játék képe, mi mentünk előre, a sárga-feketék pedig próbáltak kontrázgatni, kevés sikerrel, a meccs “félidejében” pedig gyakorlatilag eldöntöttük a találkozót: előbb Nagy Gergő szerezte meg csapatunk harmadik találatát, majd éles szögből Rantanen lőtte ki a hosszút. A két gól egy perc alatt esett, 4-0 után pedig Hetényit le is cserélték, amit megénekeltek a fradisták. Nem sokon múlott, hogy gyorsan felavassuk a cserekapust, ám a baloldali vas megállította a pakkot, millimétereken múlott az újabb gól…

A záró húsz percre már kényelmesebben jöttünk ki, amit viszonylag gyorsan góllal büntettek a vendégek, Fodor Szabolcs azonnal időkéréssel reagált. Ezután már főleg a kiállításokról szólt a mérkőzés, sok percet töltöttek a büntetőpadon, főleg a debreceniek, az egyik büntetésüket ki is használtuk, addig tologattunk, amíg aranysisakosunk, Walls be nem talált. Egy szépítésre még futotta ellenfelünk erejéből, Izacky szép egyéni megmozdulása után talált be Aranynak, sokáig nem örülhettek, fél perc múlva újra négy volt közte, miután a már most komoly playoff-szakállal rendelkező Tóth Gergő mattolta Gönczit. Végül a kegyelemdöfést Walls vitte be, ismét fórból, a DEAC cserekapusa össze is tört, a lelátóról vigasztalták, ne bánkódjon, így is kevesebb gólt kapott, mint a válogatott Hetényi…

Folytatás szerdán, azaz holnap, a kezdési időpont ismét 18.30! Csak így tovább, fiúk! Hajrá, Fradi!

Fodor Szabolcs

Komoly szérián van túl a DEAC, ezt próbáltuk kihasználni és az előnyünkre fordítani, ezért is álltunk bele nagyon keményen a mérkőzésbe. Ez nagyon jól sikerült két harmadon keresztül. 4-0 után mindkét fél érezte, hogy eldőlt és visszavett, a harmadik harmadban már inkább a kiállítások domináltak. Nagy elánnal mentünk bele a párharcba, ami kifizetődött, nagyon jól játszottunk, jól hajtott mindenki, négy sorral tudtuk tenni a dolgunkat. Most örülünk, de a sorozat négy győzelemig tart, ahogy kiléptünk a csarnokból, a mait el is felejtjük és készülünk a holnapi napra.