A „Szakosztályok az Arénában!” programsorozat keretein belül látogatnak ki az Üllői útra.
Triatlon szakosztályunk újabb remek évet tudhat maga mögött, hiszen 2018-ban az elit, az amatőr, az utánpótlás- és parasportolók számos bajnoki címet szereztek, valamint többen remek nemzetközi eredményeket értek el, aminek köszönhetően 2018-ban több mint 100 magyarországi egyesület közül a Fradi a 7. helyen zárt! De nemcsak bajnokokból, Igazi zöld-fehér hősből sincs hiány, hiszen a Fradi Fair Play-díját a triatlonos Mándli Fanni nyerte. A triatlonosok kitelepülését a Családi-, azaz a D-szektor alatt kereshetik fel, a programok 16.00-tól a mérkőzés kezdetéig tartanak. Szakosztályunk kitelepülésén kerékpárral és egy úszóergométerrel várjuk a triatlonos próbázókat, de arról is értesülhetnek, hogy miként csatlakozhatnak a triatlonosok közösségéhez. A triatlon szakosztály nemcsak az utánpótlásba toboroz fiatalokat és az elitversenyzőknek biztosít sportolási lehetőséget, hanem minden korosztályból várja az amatőr, de mozogni vágyó jelentkezőket! A triatlon szakág tehát lehetőséget biztosít arra, hogy a Ferencváros színeiben, szervezett keretek között, egy remek közösségben sportolhasson bárki, akinek van elég kalandvágya az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportág kipróbálásához.
Az FTC vezetősége szeretne lehetőséget adni a labdarúgáson kívüli, talán kevésbé reflektorfényben szereplő sportágaknak, hogy a labdarúgócsapat közönségének bemutatkozhassanak. Emiatt a szezon minden hazai bajnoki mérkőzésén egy-egy szakosztály kitelepül a Groupama Arénába. Ennek köszönhetően szurkolóink személyesen ismerkedhetnek meg az FTC szakosztályaival, a lehetőségekhez mérten, akár ki is próbálhatják az adott sportágat, és minden lényeges információt megtudhatnak a sportolókról, mérkőzésekről, toborzásról! A „Szakosztályok az Arénában” programsorozatnak köszönhetően a tavaszi idény végére a remények szerint szurkolóink egy átfogóbb képet kapnak arról, hogy mi is az a Ferencvárosi Torna Club, mennyi különleges és szerteágazó sportág fut a zöld-fehér színek alatt, hány kivételes sportember, edző dolgozik fanatikusan, és küzd hétről-hétre a Fradi hírnevéért, a Fradi Családért, ezáltal a szurkolókért is!
Fradi.hu, a Felcsút elleni bajnoki alatti további programokról ide kattintva olvashattok.
Az alábbi videókból kiderül, milyen jó hangulatú eseményre lehet számítani: