Játékosunkat a derbi mellett magyar felmenőjéről is kérdezték.

Marcel Heister

Pontosan tudom, mit jelent a szurkolóknak a legnagyobb rivális elleni találkozó, Izraelben, a jeruzsálemi Beitar játékosaként hozzászoktam. A drukkerek és a klubvezetők minden meccsen győzelmet vártak, de megértették, hogy a vereség része a sportnak. Kivéve, ha a Hapoel Tel-Aviv elleni párharcról volt szó, ott egész egyszerűen tilos volt kikapni. A nagy rangadók és a többi bajnoki között talán éppen a másnap jelenti a különbséget. A győzelem kétszer olyan édes, a vereség pedig sokkal fájdalmasabb az ébredés után. A Groupama Arénában aratott siker felejthetetlen volt, és most is esélyesként utazunk a Szusza Ferenc Stadionba. A miénk az erősebb csapat, a három pontért megyünk Újpestre, és a hétközi edzéseken mindenkin látszott, hogy száz százalékot akar nyújtani. Nem teljesen ismeretlen terep számomra a Megyeri út, a Beitar játékosaként a Vasast búcsúztattuk ott az Európa Liga selejtezőjében meglehetősen sima meccs volt. Hogy ezúttal mi lesz a végeredmény? Beérném az egy-nullás győzelemmel is, azért ugyanúgy három pontot adnak, mintha ismét három-nullára nyerne a csapatom.

A labdarúgó egyelőre külföldiként lép pályára, ám hamarosan futballmagyarnak számíthat: „Édesapám nagymamája magyar volt, de amikor hozzáment a horvát dédpapámhoz, Horvátországba költözött. Előkerestem a szükséges dokumentumokat, amelyek igazolják a rokoni szálat köztünk, bízom benne, hogy ennek köszönhetően nem számítok majd légiósnak.

NSO