Kongresszust tartott az UEFA Rómában.

Megerősítette tisztségeiben az MLSZ elnökét az UEFA-kongresszusa: Csányi Sándort további négy évre beválasztották az Európai Labdarúgó-szövetség legmagasabb döntéshozatali testületébe, a végrehajtó bizottságba, valamint továbbra is képviseli a kontinens érdekeit alelnökként a FIFA-nál.

Rómában rendezték 55 ország részvételével az UEFA 43. tisztújító közgyűlését, melyen a testület újabb négy esztendőre a szlovén Aleksander Ceferint választotta a szervezet élére. A szlovén ügyvéd a római kongresszuson kiállt a Bajnokok Ligája mellett. Mint mondta, az európai klubok szövetségének (ECA) vezérigazgatójával, Andrea Agnellivel együtt ellenzi azt a kezdeményezést, mely szerint 11 európai élklub 2021-től a Bajnokok Ligája helyett egy európai szuperligában venne részt. Leszögezte: amíg ők állnak a két szervezet élén, nem lesz ilyen sorozat.

Ez nem ígéret. Ez egy tény” – mondta. Hozzátette, ha a topcsapatok ragaszkodnának új elképzelésükhöz, “megszűnnének nagy klubok lenni az emberek szívében“.

Ceferin egyben felszólította a nemzetközi szövetséget (FIFA) – amelynek elnöke, Gianni Infantino ott ült a hallgatóságban -: vegye figyelembe az UEFA ellenérveit a FIFA új terveivel, a 24 csapatosra bővített klubvilágbajnoksággal és az egész világra kiterjedő Nemzetek Ligájával kapcsolatban.

Azzal, hogy kifejezzük egyet nem értésünket a FIFA felé, egyúttal tiszteletet tanúsítunk irányába és a labdarúgás felé is, a játék felé, amit szeretünk, s amelyet meg kell védenünk. Őszintén bízom abban, hogy a FIFA szintén tiszteletet mutat majd irányunkba, és meghallgatja észrevételeinket” – fogalmazott Ceferin.

Ceferint 2016 szeptemberében választották elnöknek, miután elődjét, Michel Platinit “összeférhetetlenség” és “hűtlen kezelés” miatt eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Az 51 éves Ceferin első teljes ciklusára kapott most bizalmat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét két szavazás érintette közvetlenül. A kongresszus újraválasztotta dr. Csányi Sándort a végrehajtó bizottságba, majd egy újabb szavazást követően ismételten ő lett az UEFA által kijelölt FIFA-alelnök is, méghozzá egyhangú voksolással. E két tisztség együttes betöltése példátlan sportdiplomáciai siker.

Az UEFA vezető döntéshozatali testületébe először 2015-ben szavazták be a magyar elnököt, aki a spanyol Angel Maria Villar távozása után, 2018-ban lett első ízben a FIFA alelnöke. Az UEFA vb-tagságról szóló mai szavazáson Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatot az összes jelölt közül, az 53 érvényes szavazólapból 49-en szerepelt az MLSZ elnökének neve.

A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak – mondta el a döntést követően Csányi Sándor –, a bizalom egyben azt is jelenti, hogy díjazták az elmúlt évek nemzetközi munkáját. Hazánk kiemelt feladatok előtt áll: ilyen sorozat még soha nem adódott a magyar labdarúgás történetében. Idén májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy más ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t. Elégedettek akkor lehetünk, ha a sportág hátterének fejlődését a klubok, és ezáltal a magyar válogatottak szereplése is visszatükrözi.

M4 Sport, MLSZ