Korábbi játékosunk, a Paks jelenlegi támadója elmondta, hogy nem vagyunk verhetetlenek.

Bartha László

Lehet furcsa lesz amit mondok, de az, hogy legutóbb az Újpest hatvan-hetven percen keresztül lefocizott bennünket, még talán jókor is jött. Egy kis szerencsével azt ikszre mentettük, de ennek hatására lehet mindenki egy kicsit magába nézett. Talán mindenki koncentráltabb lesz, mindenki összeszedi magát, és olyat fog nyújtani, ami akár egy bravúrhoz is elég lehet. Nyilván ez majd kiderül, de az biztos, hogy nehéz meccs lesz. A Fradi nagyon jó csapat, nem véletlenül vezetik a tabellát. Ugyanakkor a Haladástól kikaptak, ami azt mutatja, hogy nem verhetetlenek. Mi pedig olyan csapat vagyunk, hogy ha minden összeáll, akkor bárkit le tudunk győzni. Az pedig egy percig sem lehet kérdés, hogy azért fogunk felmenni a pályára, hogy mindhárom pontot itthon tartsuk.

Paksi FC