Triatlonosunk hősies tette miatt Mándli Fannit, valamint a clubunkat társadalmi felelősségválallási ügyekben is támogató Szirmák Botondot díjazták.

Galéria: FTC, NSO

A tavalyi év hagyományteremtése után 2018-ban már második alkalommal rendezték meg a Fradi Fair Play Díjátadó Gálaünnepséget az Elek Gyula Arénában. A csütörtök esti eseményen ismét két kategóriában osztották ki a díjakat, amelyeket a Fradi Fair Play Bizottsága szavazott meg.

A Fradi Fair Play Bizottság tavaly alakult, a kilenctagú testület két társelnöke olimpiai ezüstérmes korábbi úszónk, dr. Gyarmati Andrea, illetve kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózónk, Bácsi Péter. Rajtuk kívül a bizottság tagja a klub mindenkori elnöke, jelen esetben Kubatov Gábor és operatív igazgatója, Nyíri Zoltán.

A Bizottság további tagjai: Méry Katalin, a Magyar Telekom Nyrt. ügyfélszolgálati igazgatója, Deregán Gábor, a MOB Fair Play Bizottságának főtitkára, Sas Sándor, az FTC többszörös paralimpikon erőemelője, Pap Gábor, az FTC Sportigazgatósági elnöke, valamint az FTC nemzetközi projektmenedzsere, Máté Bálint.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója azt mondta, hogy idén háromszor annyi jelölés érkezett, mint tavaly. Hangsúlyozta, ez is azt bizonyítja, sikerült hagyományt teremteniük, majd megállapította, hogy a klubnál a díj létrehozása óta elkezdtek a fair playről beszélgetni, az edzők és a szülők ebből a szempontból is figyelik már a gyerekeket.

A győzelemnél csak egy dolog fontosabb, az út, ahogyan eljutsz odáig. Az is lényeges, hogy a győzelmet sportszerűen, tiszta eszközökkel, becsületesen érjük el” – hangoztatta Nyíri Zoltán.

A nyertesek

Az Igazi Zöld-fehér Hős kategóriában mindig olyan ferencvárosi sportolót díjaznak, aki az adott évben különleges sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot.

Idén utánpótlás triatlonosunkat, Mándli Fannit ismerte el a bizottság. Sportolónk az aquatlon országos bajnokság veresegyházi csapatversenyét úgy teljesítette végig, hogy már az elején súlyos sérülést szenvedett. Fanni azonban nem adta fel, társaiért az úszó- és a futótávot is végigküzdötte. Annak köszönhetően pedig, hogy komoly fájdalommal is remekül szerepelt, csapatát a harmadik helyhez segítette hozzá.

A Fradi Szív kategóriában az FTC törekvéseit a klub számára fontos társadalmi ügyben támogató magánszemély, cég, vagy szervezet lehet a győztes. A bizottság úgy döntött, hogy 2018-ban a Provident Zrt. vezérigazgatója, Szirmák Botond támogatását ismeri el.

Többek között Szirmák Botond fradizmusának és segítségnyújtásának volt köszönhető, hogy létrejöhetett a Népligeti Sporttelep új közösségi tere, a Provident Park, amelyet a sportközpontukba járó több ezer fiatal használhat. De a Groupama Aréna új, nemrégiben átadott mozgáskorlátozott parkolójának az elkészülésében is óriási szerepe volt.

Klubunkhoz fűződő szoros viszonyát pedig jól jellemzi, hogy születésnapjára is azt kérte családjától, kísérjék őt el egy Fradi-meccsre.

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

Fradi.hu, MTI