Roli elmondta, hogy a hétvégén nincs jelentősége a tabellán elfoglalt helyezéseknek.

Az Újpest arra készül, ami 2017 áprilisa óta egyetlen magyar csapatnak sem sikerült: három ponttal távozni a Groupama Arénából. Akkor az időközben az NB II-be alászálló Vasas nyert az Üllői úton 2–1-re, ám azóta a zöld-fehéreket egyik csapat sem tudta legyőzni a saját pályájukon. Sőt a legutóbbi vereségig is márciusig kell visszamenni az időben, akkor a DVTK ellen maradt pont nélkül az FTC (1–2). Az azóta lejátszott húsz bajnokin nem talált legyőzőre, és egyetlen Fradi-játékos sem szeretné, ha a dicséretes sorozat éppen a legnagyobb vetélytárs ellen szakadna meg.

Jól hangzik a veretlenségi sorozat, de nem szoktam figyelni a statisztikákat, és szerintem a csapattársaim sem – mondta Varga Roland, a Ferencváros szélsője. – Az ok egyszerű, tisztában vagyunk azzal, hogy a múlt ilyenkor semmit sem számít, a mutatókkal nem lehet meccset nyerni. Ha tovább akarjuk nyújtani a sorozatot, mindenkinek száz százalékot kell kiadnia magából, szerencsére úgy tűnik, pokoli hangulatban, telt ház előtt szolgálhatjuk ki szurkolóinkat.

Vagyis a körítésre aligha lesz panasz.

A hazai találkozókon rendszerint jó hangulatban, több ezer néző előtt futballozhatunk, de a mostani meccs különleges lesz – folytatta a futballista. – Hallottuk, hogy elfogytak a jegyek, ezek után nem meglepő, ha már nagyon várjuk a kezdő sípszót. A legutóbbi hét bajnokin veretlenek maradtunk a lila-fehérek ellen, talán épp azért, mert a derbi és a meccset övező hangulat minden játékosban pluszenergiákat mozgósít.

Csakhogy amíg Nebojsa Vignjevics 2013 októbere óta irányítja az Újpestet, Szerhij Rebrov csak az ötödik tétmeccsére készül a Fradi vezetőedzőjeként.

Ennek nincs jelentősége, mint ahogy a tabellán elfoglalt helyezéseknek sincs. Az ukrán szakember egyre egységesebb csapattá gyúr minket, minden edzésen nagy hangsúlyt fektetünk a taktikai elemekre. Mindenkinek tudnia kell, hová helyezkedjen. Ugyanakkor támadó játékosként nincs megkötve a kezem. A mezőnymunkából ki kell vennem a részem, de a szakmai stáb is tudja, hogy az ellenfél kapuja előtt nem a taktika, hanem az ösztönök és az egyéni képességek döntenek. Az ellenfél felfogásától és helyezkedésétől függően kell felvennünk a pozíciókat, de utána ránk bízzák a döntést.

NSO