A Dózsa kapusa szerint Böde Dani a legveszélyesebb támadó Magyarországon és inspirálja a telt ház.

– Szóval ebben a kesztyűben véd szombaton?
– Igen… A Ferencváros ellen biztosan ebben védek. Néha edzésre hajlandó vagyok cserélni, ha esik az eső, vagy éppen úgy tartja kedvem, valamelyik másik kesztyűmet húzom fel, de a mérkőzéseken, különösen most, hogy a derbiről van szó, nem vagyok hajlandó másban védeni. Hozzám nőtt, és ebben érzem jól, biztonságban magamat.

– Biztonságban?! Böde Dániel vagy éppen Davide Lanzafame közelíthet a kapuja felé…
– Két remek csatár. Nálam Böde a magyar élvonal legjobb támadója. Mert megállíthatatlan. Sokan mondják rá, hogy nagydarab, nem elég fordulékony, de ahogy ő érzi a kapu előtti területet, utánozhatatlan. Lanzafame is ott van az NB I három legjobb futballistája között, az elmúlt idényben gólkirály lett, úgyhogy ebből a szempontból mozgalmas mérkőzés vár rám szombaton.

– Kit emelne még ki a Fradiból?
– Varga Rolandot és Ivan Petrjakot. Rájuk is nagyon oda kell figyelnünk, de vannak határozott védőink, akik felveszik velük a harcot. Tiszteljük a Ferencvárost, ám nem félünk tőle.

– Álmodott már a derbiről?
– Jó kérdés! Lehet, hogy igen, csak éppen reggel már nem emlékeztem rá. Az utóbbi napokban biztosan nem. Az más kérdés, amikor ébren vagyok, annál többet jár az agyam a Fradi elleni összecsapáson. Mondhatnánk, hogy ez is csak egy mérkőzés a sok közül, de ez nem lenne igaz… Újpest-játékosként háromszor játszottam a Ferencváros ellen, eddig mindegyik forró hangulatú kilencven perc volt, alighanem a mostani is ilyen lesz. Hallottuk, hogy az összes jegy elkelt – mi dobjon fel bennünket, futballistákat, ha nem az, hogy telt ház, zsúfolt lelátók, két őrjöngő szurkolótábor előtt léphetünk pályára. Magyarországon ritka az ilyen találkozó, itt a lehetőség, hogy a derbi minden egyes pillanatát kiélvezzük. Egyvalamire kell odafigyelnünk, nem szabad túlpörögnünk, azzal csak magunknak ártanánk.

– Igaz, hogy a féléves kislánya rendre kint van a mérkőzésein?
– Igen, de csak a hazai találkozókon. A Szusza Ferenc Stadionban biztonságban van, tudom, hogy jó helyen ülnek, vigyáznak rájuk. Nagyon élvezi a találkozókat, nézelődik, hallgatja a szurkolást. A feleségem szokta mondani, ha gólt lövünk, úgy mosolyog, mintha csak tudná, mi történt a pályán. A Fradi elleni derbire természetesen nem visszük ki, meg sem fordult a fejünkben. Még nem dőlt el, hogy a feleségem a helyszínen szurkol-e nekünk, elképzelhető, hogy a családból valaki jön segíteni, vigyázni a picire.

– A család után vissza a futballhoz: van példaképe?
– Gianluigi Buffon.

– Miért éppen ő?
– Gyerekkorom óta érte rajongok. Akkora poszterem volt róla, hogy a fél szobát beterítette. Amikor édesapámék ki akarták festetni a helységet, könyörögtem nekik, ne vegyék le a plakátot. Végül abban maradtunk, amint megszárad a fal, azonnal visszatesszük. Mondanom sem kell, alatta teljesen tiszta volt a felület, hiszen évekig ott volt a falamon. A mai napig a rajongója vagyok: aki negyvenévesen is ilyen teljesítményre képes, az előtt megemelem a kalapom. A hazai mezőnyből Király Gábor hasonló karakter, ő ugyebár elmúlt negyvenkettő. Ha így vesszük, van még tizenöt jó évem a futballban. Buffont egyébként annyira kedvelem, hogy néhányan a csapatból így is szólítanak néha.

– Az öltözőben milyen nyelven beszélget a többiekkel?
– Magyarul. Hét éve itt élek, számomra természetes volt, hogy megtanulom a nyelvüket. A nyelvekkel egyébként meglehetősen jól boldogulok, a szerb, a magyar és az angol mellett spanyolul is beszélek. Annak idején a Videotonnál éveken át spanyol volt a szakmai stáb, megkértem őket, hozzám csak az anyanyelvükön szóljanak. Aztán ha az edzések után hazamentem, spanyolul néztem a sorozatokat. Olaszul még mindenképpen szeretnék megtanulni, imádom az országot, az ottani életstílust. Davide Lanzafaménak szombaton azért ezt nem árulom el.

forrás: nso.hu