Míg a második Szolnoki Dózsa és a harmadik Eger egyből a főtáblán. Bár korábban azt írtuk – hibásan… -, hogy egyből a csoportkörre szereztünk indulási jogot, ez nincs így mégsem.

A korábbi évek előzetes menetrendjei alapján lehetett erre következtetni, ám ezekből nem látszott a LEN által használt “szabadkártya”. Ilyen joggal rendelkezik ugyanis az Eger és a Szolnoki Dózsa is, amely helyet biztosít nekik a BL-főtáblán, még akkor is, ha nem nyerik meg a bajnokságot, elég csak a BL-indulás jogot jelentő pozícióban végezniük, hogy élhessenek ezzel a lehetőségükkel – az Eger tavaly kapta meg két évre, miután a francia Olympic Nice visszalépett a sorozattól. Így állhat elő az a nem mindennapi helyzet, hogy a legjobb magyar együttes korábban kezdi meg a Bajnokok Ligáját, mint azok a csapatok, amelyeket legyőzött a bajnoki címig vezető úton…

Az első selejtezőkört szeptember közepén (kijelölt játéknapok: 13-16.) rendezik, két csoportban, Brassóban és Strasbourgban játszanak a csapatok, négy-négy együttes jut tovább. Clubunk a 2. selejtezőkörben csatlakozik, ahol négyes csoportokban zajlik a küzdelem, két-két továbbjutó helyért (kijelölt játéknapok: szeptember 28-30.). A harmadik, egyben utolsó selejtezőkörben pedig kétmeccses párharcban csapnak össze a csoportelsők és csoportmásodikok a főtábláért.

A csoportkör október 17-től május 15-ig tart, míg a Final 8-et június 6. és 8. között rendezik meg.