Hipp szerint az egyéni hibáikkal megkönnyítették a dolgunkat.

Gratulálok a fiúknak. A kispadot nem tudtuk teljesen feltölteni a hiányzók miatt, ha ezt is figyelembe vesszük, nagyon meg kellett dolgoznia a srácoknak a mai győzelemért. Nem kezdtünk olyan jól, mint az MTK ellen. Az első harminc percben talán túl sokat akartunk, ezért volt pár felesleges labdavesztésünk. Az első gól egy szép csapattámadás volt, szépen kidolgozták a fiúk a helyzetet. A második játékrészben volt egy nagy ziccerünk, amit elhibáztunk, majd mi kaptunk gólt a kontrából. Erre pedig nagyon jól reagáltunk, higgadtak maradtunk és eldöntöttük a meccset. A vége felé akár lehetett volna még egy gól, de elnehezedtek a lábak. A meccs végén a sérültek bent voltak az öltözőben, egy fél csapatot tettek ki. A felgyógyulásokat nagyon várjuk.

Lanzafame nagyon jól lép hátra, nehéz őt levédekezni. Tele van tűzzel, megszerezte első két ferencvárosi gólját, ezzel ő is, mi is nagyon elégedettek lehetünk. A második félidő elején rossz döntéseket hoztunk, picit bealudtunk, még rengeteg munka áll előttünk, hiába lőttünk már 11 gólt. Akarunk úgy is játszani, hogy nem kapunk gólt. Hibák vannak, ez előfordul, az a fontos, hogy a csapat hitt magában. Varga Roli pályára lépésének nagyon örültem, nem volt egyértelmű a héten, hogy ennyit tud a pályán lenni. Sokszor csak hetente kétszer edz, de a sok sérült miatt vállalta a játékot és nagyon jól is játszott ma. Nem csak a gól és a gólpassz miatt, hanem mert jók voltak a labda nélküli mozgásai. Az Achillesével van gond, szünetre lenne szüksége, az, hogy minden héten játszik, nem fenntartható állapot. Ma ki kell emelnem Botka Endrét, nem edzett, csak az utolsó tréningen lépett pályára, belső védőként elképesztő mennyiségű párbajt nyert meg. Érezni, hogy a srácok hajtanak, egymást segítik, Lovrencsics Gergő két szerelése volt a a második gólunk nyitja például.

Thomas Doll

A Fradi megérdemelten nyert. A huszadik percig kiegyenlített meccs volt, a hazaiak csak pontrúgásokból veszélyeztettek. A huszonkettedik percben nagy hibákat követtünk el, ezt a hazaiak ki is használták. Ezután a Fradi lendületet kapott, mi félénken játszottunk. Nagyon sok labdát eladtunk és nem tudtunk visszajönni a meccsbe. A második félidőben kiegyenlített játék volt. Utána volt egy pillanat, a Fradi kihagyta a helyzetet, mi berúgtuk. Király Gabi hatalmas bravúrral mentett meg minket előtte a 2-0-tól. Aztán 2-3 perc múlva megint egy az egyben jöttek ránk, de mi is kihagytunk egy ziccert. Ezután mi sorra követtük el a hibákat és a hazaiak büntettek. Próbáltunk váltani, a belső védőnk hatalmas hibája azonban a hazaiakat kétgólos előnyhöz segítette. Próbálkoztunk még, a hazaiak okos játékkal és jó cserékkel nem engedtek a kapu közelébe minket. Aztán jött a – szerintem – szigorú kiállítás, ez a meccs végét is jelentette. Ezen a meccsen is egyéni hibákat vétettünk, megkönnyítettük a Fradi dolgát.

Michal Hipp