A hazatérő Nagy Gergővel beszélgettek, aki elmondta azt is, hogyan alakult eddig a nyári felkészülése.

Nagy szurkolója vagy a Fradi futballcsapatának. Ez mennyire befolyásolta a döntésed?

Örülök, hogy a Fradiban játszhatok. Arra kell koncentrálni, hogy visszacsalogassuk a nézőket. Új időszámítás kezdődik, próbálunk a vízilabda és a férfi kézilabda útján haladni. Az első évben nagy célokat még nem szabad kitűzni, le kell rakni egy stabil csapat alapjait, és arra építkezni. Persze egy sportoló mindig nyerni akar, és ezzel én sem vagyok másként. Jó lenne egy igazi ördögkatlanná varázsolni a pesterzsébeti csarnokot.

A nyári felkészülésed hogy telt eddig?

Ez lesz a tizedik hét, hogy edzek. A vb után volt két hét pihenő, akkor nem csináltam semmit, de azóta Even Levy programja alapján dolgozom, ahogy a korábbi években is. Még van két hét, amíg jégre lépünk. Jó erőben érzem magam, jobban sikerült a felkészülés, mint tavaly, akkor a kezem miatt csak június közepén tudtam elkezdeni a konditermi munkát.

Húzóember lehetsz a Fradiban. Mit vársz magadtól a szezonban?

Azt, hogy jól teljesítsek, kiegyensúlyozottan játsszak. Szeretnék húzóember lenni, ez nem titok. Inkább Fodor Szabolcsot kellene megkérdezni, hogy mit vár tőlem. 29 éves leszek októberben, most vagyok a legjobb korban, ennél jobb valószínűleg nem leszek. Próbálok segíteni a fiataloknak abban, hogy a profibb szemléletbe minél jobban beleszokjanak, és minél jobban álljanak át a felnőtt hokira.

MJSZ / Gergő teljes pályafutására is visszatekintett a Jégkorongblogon publikált beszélgetésben.