Pintér Dániel és Iyinbor Patrick írt alá csapatunkhoz.

Pintér Dániel 2002. május 22-én született. Hódmezővásárhelyen kezdte ifista éveit, ahol Az U14-es csapatban 30 mérkőzésen öt gólt is szerzett, emellett a futsal-pályán szórta a gólokat. 2015-ben került a Ferencváros kötelékébe, ahol eddig az U14-es csapattól egészen az U17-esig jutott, mindenhol fontos tagja volt csapatának, ráadásul három szezon alatt harminchét találatig jutott.

Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a szerződésemet a Ferencvárossal, Magyarország legjobb csapatához. A gyorsaságom és az egy az egy elleni játékom a fő erényem, a jobb és a bal szélen, valamint centerben is tudok játszani. Az U17-es csapatban kezdem a következő szezont, utána meglátjuk, felkerülök-e az U19-esek közé – mondta Pintér Dániel.

Iyinbor Patrick 2002. január 7-én született. Az Újpest, majd a Testvériség SE után 2014-ben igazolt a Fradiba. Tavaly már az U17-es csapatban szerepelt, elmúlt három zöld-fehér szezonjában mindig legalább 23-szor volt kezdő együttesében. Belső védő, jövőre U19-es csapatunkat fogja erősíteni.

Már kiskoromban az volt az álmom, hogy minél hamarabb aláírjam az első profi szerződésemet. Az, hogy ez a Ferencvárosban sikerült, nagy öröm. Bármit megteszek azért, hogy a felnőtt csapatban minél előbb bemutatkozhassak. Magabiztos vagyok hátul, erős a fejjátékom, és a sebességem is megvan – mondta Iyinbor Patrick.

Fradi.hu