A szezonzáró mérkőzésen az RTK-t vertük meg a Népligetben.

Öregfiúk csapatunk a Honvéd elleni, utolsó előtti bajnoki találkozón már biztosította címvédését, ám még hátra volt az utolsó, RTK elleni mérkőzés.

A találkozó 17. percében ellenfelünk szerzett vezetést Balatoni révén, aki kilépett a védők közül, majd befejezte az akciót. Egy perccel később jött is a válasz: Lengyel harminc méterről a léc alá lőtt a kinn álló kapus fölött. A 22. percben már mi vezettünk, amikor is Lengyelt ugratták ki, majd önzetlenül középre passzolt Liszteshez, aki megszerezte második gólunkat. A félidő vége előtt Lengyel ismét eredményes volt, így 3-1-es vezetéssel mehettünk a szünetre.

A 48. percben egy szöglet után Jenei fejelt a kapunkba, ezzel 3-2-re szépítve az eredményt. Nem volt azonban sokáig egygólos a különbség, ugyanis a 62. percben Bubcsó egy szép szóló után a kapust kicselezve megszerezte negyedik gólunkat. Egy perccel később a frissen beállt Serényi is feliratkozott a góllövők sorába. A 73. percben Ujfalusi kilőtte a bal alsót, ezzel beállítva a 6-2-es végeredményt.

A mérkőzés érdekessége, hogy a 76. percben csereként pályára lépett Vass András, aki éveken át dolgozott a Ferencváros öregfiúk csapatának technikai vezetőjeként, a társak pedig ezzel a gesztussal búcsúztak tőle.

Öregfiúk labdarúgócsapatunk így győzelemmel zárta a 2017/18-as bajnokságot, és sorozatban másodszor végzett az első helyen.

Csodálatos csapatom van, ezt ma is bebizonyították. Egy fiatal, jó erőből álló, sportszerű ellenfél ellen, hátrányból fordítva sikerült nyernünk. Kódolva van bennünk a győzni akarás, és ezért mindent megtesznek a játékosok, ahogyan ma is. Gratulálok nekik a győzelemért és az egész éves teljesítményért – mondta csapatunk vezetőedzője, Dzurják József.

Galéria: FTC facebook

RTK-FTC 2-6 (1-3)
FTC: Ulicska – Szűcs (Tóth, 26.), Telek (Vass, 76.), Szeiler (Rázsó, 73.), Fehér – Lazic (Ujfalusi, 45.), Józsi (Serényi, 62.) – Holló, Lisztes, Bubcsó – Lengyel (Jordáki, 45.)
Gól: Lengyel (18., 39.), Lisztes (22.), Bubcsó (62.), Serényi (63.), Ujfalusi (73.), illetve Balatoni (17.), Jenei (48.)

Fradi.hu