A labdarúgó csapat vezetőjével beszélgettek a bajnokságról, vezetőedzőről, játékosokról és a nemzetközi színtérről is.

Sikernek vagy kudarcnak könyvelik el az ezüstérmet, amelyet a labdarúgó NB I 2017-18-as szezonjában szereztek meg?
A Ferencvárosnak mindig az a célja, hogy mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát megnyerje. Ebben a szezonban a 30. bajnoki aranyérem megszerzésére törekedtünk – a Magyar Kupából a Kisvárda korán kivert bennünket. Amiatt nagyon szomorúak voltunk, mert az elmúlt három szezonban mi nyertük meg a Magyar Kupát – jó lett volna a történelmi tett, a sorozatban elért negyedik győzelem. A bajnokság hajrájában volt olyan pillanat, amikor nekünk állt a zászló, de az utolsó mérkőzéseken nem úgy játszottunk, ahogy egy bajnokaspiránsnak kellett volna. Mást ne mondjak, a tavaszi szezonban nem nyertünk egyetlen idegenbeli mérkőzést sem, ez pedig megengedhetetlen egy olyan csapatnak, amely bajnok akar lenni. Sokat hibáztunk a bajnokság elején, olyan is volt, amikor a Videoton hét ponttal vezetett. Innen is visszajöttünk, vezettük a bajnokságot, simán lehetett volna ebből bajnoki arany. Hogy nem lett, az sajnos nem csak rajtunk múlott.

Hanem kiken? A játékvezetőkön?
Nézze, maradjunk annyiban, hogy a csapat is hibázott, de nem csak mi hibáztunk. Ha valaki megnézte azokat a videókat, amelyekben közzétettük azokat a játékvezetői tévedéseket, amelyeket ellenünk követtek el, akkor láthatja, hogy akadt néhány erősen megkérdőjelezhető ítélet, amely befolyásolta a bajnokság sorsát. Nagyon reméljük, hogy a következő szezonban nem lesz ennyi véletlen tévedés, amely hátrányosan érint bennünket. Éppen ezért azt javasoltuk a szövetségnek, hogy fontolja meg, nem lenne-e érdemes sorsolással küldeni egy-egy meccsre a játékvezetőket, és a mérkőzések után egy formula alapján mindkét csapatnak értékelnie a játékvezetést. Aztán a szezon végeztével az MLSZ szankcionálhatja a gyengébb teljesítményt nyújtókat, és jutalmazhatná a jobbakat. Miért a játékvezető az egyetlen szakma, amit nem lehet büntetlenül kritizálni? Amikor a 0-0-lal zárult Videoton-Ferencváros meccsnek vége lett, szinte mindenki elkönyvelte, hogy megnyerik a bajnokságot. Mi történt ezután? A csapat mentálisan nem bírta el a terhet? Szerintem a Vasas elleni 1-1-re végződött mérkőzés volt az, ahol minden megfordult. 1-0-ra vezettünk, erre a 94. percben kaptunk egy olyan gólt, hogy azt ma sem hiszem el. Ez óriási pofon volt, így mentünk Kispestre, ahol szintén 1-1 lett a vége, és ahol Díbusz Dénes az év védését mutatta be. Spárgázott, kirúgta a labdát, Lanzafame meg belerohant. Fájdalom, ezt a bíró nem így látta, tizenegyest ítélt. Ez így együtt sok volt a csapatnak. Ha mindenképpen a mentális tényezőket keressük, akkor ez a dupla 1-1 agyonvágta a játékosokat. A Videoton közben nyert, innen már nem tudtunk felállni.

A balmazújvárosi meccsre hogy utaztak el? Akár önök is eldönthették volna, ki legyen a Vasas mellett a másik kieső, ha kikapnak a Balmazújvárostól.
Nem értem a felvetést. A Ferencváros minden meccsen úgy áll fel, hogy győzni akar. Eszünkbe sem jutott az, hogy az utolsó fordulóban mi lehetünk a mérleg nyelve.

Olvasta a balmazújvárosi edző, Horváth Ferenc elkeseredett nyilatkozatát?
Igen, de nem akarom minősíteni, mert nem az én dolgom. Mi annyit tettünk, hogy odamentünk és tisztességesen lejátszottuk az utolsó forduló meccsét.

Akik a bajnokság közben olvasták a híreket, láthatták, hogy a Ferencváros és az MLSZ, valamint a játékvezetők viszonya nem volt éppen felhőtlen. Oda-vissza pattogott a labda, a bírók arról panaszkodtak, hogy nem parkolhattak a Groupama Aréna közelében. Nem lehet, hogy az önöket sújtó tévedéseknek köze van mindehhez?
Nem hiszem, ugyanakkor nagyon furcsa véletlenek sorozatáról beszélünk. Erre persze lehet azt mondani, hogy Varga Roland vagy Böde Dániel miért nem rúgta be a helyzeteit, de a kettőt mégsem jó egy kalap alá venni. Ezzel együtt gratulálok a Videotonnak a bajnokság megnyeréséhez. Jövőre újra megpróbáljuk. Akkor lesz 120 éves a Fradi, a 30. bajnoki arany esetleges megszerzése nagy motiváció számunkra. Nyáron pedig ott van az Európa Liga selejtezője, amely a nagy kihívás és az agyrém között van félúton. A bajnokság vége után a játékosok egy hét pihenőt kaptak, mert aztán el kell kezdeni a felkészülést a nemzetközi szereplésre.

Ott mire számít?
Ahhoz, hogy egy magyar csapat ott legyen az Európa Liga negyvennyolc csapatos főtábláján, nyolc meccset kell lejátszania júliusban és augusztusban. Nem vagyunk kiemeltek, szóval, most nem kezdek el a főtábláról álmodozni. Már csak azért sem, mert a selejtező első körében beeshet nekünk a dán Koppenhága, vagy a másodikban – ha eljutunk odáig – a spanyol Sevilla. Ami ennél fontosabb, hogy benne vagyunk abban a bizottságban, amely az Európa Liga esetleges átalakításán fáradozik. A megújulás 2021-ben jöhet el, amikor a jelenlegi 48-as főtábla helyett 64 csapat szerepelhetne ott. A csoportoknak a száma növekedne, egy csoportban továbbra is négy-négy együttes szerepelne. Persze, ez még közel sem biztos, de dolgozunk rajta. A Bajnokok Ligájából az UEFA éppen most „csinál” egy zárt elitklubot, ahol a 32-es főtáblán 26 helyet eleve lekötöttek. Oda egy magyar csapatnak bekerülni szinte lehetetlen. A Bajnokok Ligája egy olyan elitversengés, amelybe a kiscsapatok egyre nehezebben férnek be, ettől pedig nem sokan hullajtanak könnyeket. Marad az EL, ahová a főtábla létszámának emelésével talán könnyebb lenne bejutni egy magyar csapatnak. Ez a 64-es szám azért sem ördögtől való, mert amikor a Videoton ezüstérmes lett az UEFA Kupában (1984-85), akkor annak a kupasorozatnak a létszáma is 64 volt. Igaz, akkor nem rendeztek selejtezőket, volt még KEK is és a Bajnokcsapatok Európa Kupájában csak az adott ország bajnokai indulhattak.

Van erre a reformra fogadókészség?
Van. Az UEFA is hajlik a változtatásokra. Ebben a bizottságban a Fradi mellett többek között ott van a skót Celtic, a finn HJK Helsinki, az olasz AS Roma, a holland Ajax, az osztrák Rapid Wien, a Monaco vagy a lengyel Legia Varsó is.

Ők azt mondják, amit önök?
Mindenki azt szeretné, ha a csapata több nemzetközi meccset tudna játszani, ebben egyetértés van. Mi azt is szeretnénk, ha megszűnne a Bajnokok Ligája csoportharmadik csapatainak leesése az Európa Ligába. Ez ugyanis devalválja az EL presztízsét. Az nem jó, ha a BL-„vesztesek” leesnek az EL-be.

A szurkolókat több személyi kérdés is foglalkoztatja. Itt van mindjárt a vezetőedző, Thomas Doll sorsa. Mi lesz vele?
Mi lenne? Thomas Dollnak érvényes szerződése van a Ferencvárossal. A felkészülést vele kezdi meg a csapat egy hét múlva a következő szezonra, ő a Ferencváros vezetőedzője.

Gera Zoltán eléggé sejtelmes nyilatkozatot adott a sportnapilapnak saját jövőjével kapcsolatban. Az utolsó bajnokin csereként állt be, előtte sérülés miatt nem játszott tavasszal. Vele milyen terveik vannak?
Gera Zoltánnal le kell ülnünk beszélgetni a folytatásról. Egy 38 éves játékosról van szó, tudnunk kell, hogy milyen tervei vannak. Ezt egészen biztosan nem fogjuk elkapkodni.

Dzsudzsák Balázs nevét is sokszor lehetett olvasni a napokban. A magyar válogatott középpályását hírbe hozták a Videotonnal és a Ferencvárossal is. Aztán hétfőn a játékos egy rádióműsorban cáfolta, hogy hazatérne. Mit tud róla mondani?
Azon kívül, hogy vett egy Skyboxot a Groupama Arénában, az égvilágon semmit. A Ferencváros és Dzsudzsák Balázs hivatalosan nem tárgyalt egymással, aki az ellenkezőjét állítja, az nem állít valósat. Az igazolásokkal kapcsolatban mindig megy a találgatás, de, mint eddig minden szezonban, most is a klub hivatalos honlapja számít mérvadó információforrásnak.

Origo