Így várják a balmaziak a hétvégi szezonzáró bajnoki találkozót.

Ante Batarelo

Nagyon jó csapat a Fradi, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Ha úgy vesszük, a mi kezünkben van a sorsunk, hiszen, ha három pontot szerzünk, akkor biztosan bennmaradunk az első osztályban. Nagyon közel vagyunk ahhoz a célunkhoz, amit kitűztünk magunk elé, vagyis, hogy jövőre is az NB I-ben futballozhassunk. Úgy gondolom, hogy a szurkolókkal együtt ez sikerülhet, még egy utolsó nekifutás, és remélem, hogy a végén kéz a kézben ünnepelhetünk velük.

Horváth Ferenc

Nem tudom, hogy milyen összeállításban fog idejönni a Fradi, azt nagyjából sejtem, hogy milyennel fog menni a Videoton a Diósgyőrhöz. Azt gondolom, hogy amit szerettünk volna az utolsó fordulóra, hogy a mi kezünkben legyen a sorsunk, azt elértük. Én már hetek óta azt mondom, hogy adja a Jóisten, hogy a Fradi elleni győzelemmel maradjunk bent, mert az lenne a legszebb, de ezt már megbántam. Mondhattam volna azt hónapokkal ezelőtt, hogy a Paks elleni apró győzelemmel maradjunk bent, akkor most lett volna egy nyugodt hetem. Talán négy óránál többet tudtam volna aludni valamelyik éjszaka. A keret és a játékunk alapján is megérdemelnénk az NB I-es tagságot.

Szamosi Tamás

Mindenképp azzal kezdeném, hogy a mi kezünkben van a sorsunk. Ez nem csak, hogy az utolsó feladat, hanem az utolsó legnagyobb feladat. Azt gondolom, hogy a csapatunk képes lehet arra, hogy legyőzzön egy tét nélkül pályára lépő Fradit. Szeretnénk bennmaradni az első osztályban! Az utolsó hetek már csak a szinten tartásról szólnak. Rövid, pörgős edzések jellemezték a heti munkát. Kielemeztük az FTC-t, tudjuk, hogy mit játszanak, Magyarország egyik legjobb csapatáról van szó, viszont azt nem tudjuk, hogy milyen kerettel érkeznek hozzánk, de nekik végül is a “B” csapat gyakorlatilag rendkívül erős.

Balmazfoci, M4 Sport