A Videoton sportigazgatója szerint innentől reménykedniük kell abban, hogy megbotlunk a hátralévő négy fordulóban.

Kovács Zoltán

Mást se hallok és olvasok, csak hogy mennyire nézhetetlen volt a Fradi elleni meccsünk, és bár az első félidőnkre valóban nem lehetünk büszkék, én azért túlzásnak érzek néhány kritikát. Kemény, férfias meccs volt, de durvának, alattomosnak egyáltalán nem volt nevezhető, senki nem lépte át azt a bizonyos határt. Hozzáteszem, egyik piros lap, és a sárgák legalább fele sem volt jogos. Én elsősorban az első félidő miatt vagyok elégedetlen, hiszen ekkor nemcsak rosszul, de rossz felfogásban is futballoztunk, ráadásul – mivel sokat vagyok a csapat közelében, tudom, mire készültünk taktikailag – egyáltalán nem azt csinálták a játékosok, amire egész héten készültünk.

Fogjuk a nagy tétre és a felfokozott hangulatra, hogy az első félidő nem sikerült jól. A másodikban azonban már azt a Vidit láthattuk, amely jogosan jelentette be igényét a bajnoki címre. Ekkor már jól játszottunk, végre nem ívelgettünk, hanem a földön tartottuk a labdát, és sikerült komoly nyomás alá helyeznünk a Fradit. A hajrában aztán már majdnem felborult a pálya, de a győztes gólt nem sikerült begyötörnünk.

Mostantól nincs más dolgunk, mint mindent beleadni a hátralevő négy mérkőzésen, és reménykedni, hogy a Fradi megbotlik valahol. A célunk nem változott, továbbra is a bajnoki címet szeretnénk megszerezni, és ezért az utolsó pillanatig küzdeni fogunk.

Teljes interjú: MOL csapat