Bár voltak megkeresések, a Fradi mestere nem tervez váltani. Thomas Doll a Fradinál töltött négy évét értékelte.

Ahogy idősebb az ember, az évek egyre gyorsabban peregnek. Fiatalon hosszabbnak tűnt egy-egy év, most meg… Alig ért véget az ősz, máris februárban járunk. Rohan az idő, négy év pedig egy edző életében is hosszú időszak. A Ferencvárosnál mindig nyerni kell, a klub és a szurkolók egyaránt trófeákat várnak, de nekem a fejlődés legalább ennyire fontos. Magyar szinten mindent megnyertünk, amit lehetett, de remélem, hogy idővel képesek leszünk eggyel feljebb lépni, és bejutni valamelyik nemzetközi sorozat csoportkörébe. De oda hosszú és nehéz út vezet.

Amikor Magyarországra kerültem, nagyon sokszor gondoltam arra, hogy egy nap szeretnék visszakerülni a Bundesligába. Ez az érzés az elmúlt két évben szinte teljesen kiveszett belőlem. pedig a lehetőség megvolt, a német élvonalból és más első osztályú bajnokságokból is érkezett ajánlat, de egyszer sem éreztem, hogy váltanom kellene. Továbbra is élvezem az edzéseket, és ég bennem a vágy, hogy nyerjünk. Korábban úgy gondoltam, hogy ha idősebb korban sokáig edzősködik egy ember egy csapatnál, gyorsabban elillan a motiváció. De rájöttem, ha valaki rajong a fociért, azzal ez sosem történik meg. Nézzék csak meg a Bayernt irányító Jupp Heynckes-t, aki hetvenkét évesen is bolondul a fociért, imádja a technikás, szép játékot. Remélem, hogy ez a fajta megszállottság bennem ugyanúgy meglesz húsz év múlva.

Miért is ne [lehetnék négy év múlva még a Fradi kispadján]? Könnyebb olyan csapatot irányítani, ahol mindenki ismer, és bízik benned. Kubatov Gábor négy éve kitart mellettem, a vezetőség is mögöttem, ez nagyon fontos. Csak akkor lehet eredményesen dolgozni, ha számíthatsz a körülötted dolgozókra, s nem kell félévente az állás elvesztése miatt aggódni. Hamburgban az elmúlt 10 évben 20 szakember dolgozott, ez nem válik a klub javára.

Azt gondolom, hogy [jobb edző lettem, mióta itt dolgozom]. Jobban ismerem a magyar bajnokságot és minden helyzetből lehet tanulni. Az edzők hajlamosak azt gondolni, hogy mindent tudnak a sportról, aztán olyan helyzetbe csöppennek, amilyennel korábban nem találkoztak.

[A legjobb játékos, akivel a Fradiban dolgoztam eddig az] Gera Zoltán. Fantasztikus futballista, aki remekül olvassa a játékot. Az idősebb generációból Leót és Hajnal Tamást emelném még ki. Tamás sokat bajlódott sérüléssel, de nem véletlen, hogy amikor 2015-ben, 2016-ban csúcsformában játszottunk, stabil kezdő volt. De az is hihetetlen, amire Böde Dani képes az ellenfél kapuja előtt. Megszámolni sem tudom, hány fontos meccset nyertünk meg az ő góljával. Dibusz Dénes fejlődését is jó volt végigkísérni, az évek során sokkal jobb kapus lett, mint amilyen akkor volt, mikor ide került. Ők ráadásul nem csak játékosként, emberként is példaképek lehetnek.

Több nagyszerű meccset játszottunk, de a legtöbbet a Videoton elleni MK-döntő jelentette, 2015-ben. Második helyen végeztünk a bajnokságban, de a csapat 2004 után végre ismét trófeát ünnepelhetett. A 4-0 véget vetett az ínséges időknek, és elhittük, képesek vagyunk nyerni. A következő idényben rekordot jelentő 21 pontos előnnyel nyertük a bajnokságot, miénk lett a szuperkupa is, újabb kupagyőzelmeket is ünnepelhettünk, de ki tudja, hogy alakul a folytatás, ha akkor nem győzzük le a Fehérvárt a szakadó esőben. Az első trófea mindig mérföldkő egy csapat életében.

A korai nemzetközi kupabúcsúk [a legkeserűbb emlékek]. Nemcsak a kiesések ténye fájt, hanem a hogyanja is. Meglehet, csak egy körrel kellett volna továbbmenni, hogy minden másképp alakuljon. A nyári időszak talán túl korai a magyar csapatoknak, nem véletlen, hogy a kupaindulók gyakran szenvednek a bajnokság első heteiben. Persze a súlyos sérüléseket is szívesen feledném.

Taktikailag érettebbek lettek a csapatok [az elmúlt négy évben], sokkal jobban kirajzolódik a rendszer, amiben fociznak. Csodálatos stadionok épülnek, de úgy érzem, egyelőre várjuk, hogy a magyar futball kitermelje a következő generációt, és az új arénákban minőségi produkciót lássanak a nézők. Most arra várunk, hogy felbukkanjanak az új Gerák, Husztik, Hajnalok, Leók. Szükség lenne olyan focistákra, akik a nemzetközi porondra vezetik a magyar csapatokat, és így felzárkózhatnának a nemzetközi középmezőnyhöz. A magyarok nagyon büszkék a múltra, Puskásra és az aranycsapatra, de az ő sikereiket egyelőre nem lehet megismételni. Első lépésként a horvát és a szerb foci szintjére kell eljutni. Ez a két ország kint lesz a VB-n, a magyar nem. Melléjük kell felzárkózni, de ez csak kőkemény munkával lehetséges, focizgatással nem. Keményebbnek kell lenni, mentálisan erősebbnek, már fiatalon is. Ha a tehetség már az utánpótlásban a kemény edzésekre panaszkodik, akkor nem várhatunk felemelkedést.

– Thomas Doll

(Nemzeti Sport)