Joe második számú kedvenc Fradi-gólját szerezte a Videoton ellen.

Joseph Paintsil

Örülök, hogy a hatodik gólomat is megszereztem, de remélem, hogy ez még nem a végállomás. Kimondhatatlanul boldog voltam a gólom után. Nehéz pontosan megfogalmaznom azokat az érzéseket, amik akkor voltak bennem. Egy hosszú szóló után sikerült pontosan lőnöm, és ezzel segíthettem a csapatomat. Ez egy nagyon emlékezetes gól számomra. Az ilyen teljesítményért szerződtetett a klub, csak azt tettem, amit elvárnak tőlem. A kedvenc gólom az, amit a Balmazújváros ellen szereztem. De a Videoton elleni találatom a második kedvencem. Több ghánai és magyar oldal is foglalkozott vele. Jó érezni, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok, nagyon jók a visszajelzések.

Hallani sem akartunk arról, hogy a bajnoki után biztossá váljon, a Videoton telel az első helyen. Tudtuk, Böde Dániel és Priskin Tamás kiesésével a felívelt labdákkal nem sokra mennénk, de egyfelől Lovrencsics Balázs mindent megtett, hogy helyettesítse őket, másfelől a hiányukat igyekeztünk gyors játékosainkkal kompenzálni. Végig remekül játszottunk, keményen küzdöttünk, és hatékonyan használtuk ki a helyzeteinket. Lazovics gólja után ismét nyílt lett a mérkőzés, de továbbra is nálunk volt az előny, nem nekünk kellett futnunk az eredmény után, meg sem fordult a fejünkben, hogy húzzuk az időt és ráüljünk az eredményre. Újabb gólt akartunk szerezni, ami sokat elmond arról, milyen mentalitással futballoztunk. Nem volt egyszerű mérkőzés, de csapatként játszottunk, és megmutattuk a Videotonnak, hogy melyikünk a jobb csapat. A bajnoki cím szempontjából elengedhetetlen volt ez a győzelem, ezek a győzelmek azok, amelyek elvezethetnek minket a céljainkhoz.

Már csak egy mérkőzés van hátra az őszi szezonból, azon ugyanígy kell teljesítenünk, és akkor a Vasast is legyőzzük! Nagy motivációt meríthetünk ebből a sikerből, hiszen a forduló előtt még három pont hátrányunk volt a Videotonnal szemben, most pedig már pontazonossággal állunk a tabellán. Keményen dolgozunk, és a Vasas ellen is meg fogunk tenni mindent azért, hogy a karácsonyi szünetet boldogan tölthesse mindenki.

Fradi.hu és NS nyomán.