A Fradi magyar válogatottként a 6. helyen végzett a B-divízióban.
A mieink a B-divízióban Anglia ellen kezdtek a kontinenstornán. A Fóti Balázs, Riesz Gábor, Varga Balázs, Ézsöl Gábor, Kalocsay Ottó Dániel összeállítású Jégmadarak három játékrész után 4-1-re vezettek és bár az angolok felzárkóztak, a mérkőzés felénél a magyar csapat 4-3-as előnyben volt. A hatodik end után ismét hárommal, 6-3-ra vezettünk, sőt, a nyolcadik játékrészben nagy lehetőségünk volt eldönteni a meccset, de Anglia az újradobott kövével ismét közelebb került. Egyenlíteni viszont már nem sikerült, így a magyar válogatott a 2007-es, a 2010-es és a 2014-es Európa-bajnokságokon elszenvedett vereségek után megtörte az átkot és nyert Anglia ellen.
Második mérkőzésünkön Lettország következett. Rendkívül kiegyenlített harcot hozott az első négy end, amely után 3-3-as döntetlen állt az eredményjelzőn. A szünet előtti utolsó játék azonban a letteké lett és mivel a Jégmadarak skip kövei rövidek lettek, ellenfelünk hárompontos előnnyel várhatta a folytatást. Sajnos ez a hátrány már soknak bizonyult és bár 7-6-ra még felzárkóztunk a kilencedik endben, a lettek megőrizték az előnyüket és 9-6-os győzelmet arattak.
Hétfőn az Eb-n eddig két meccséből kettőt megnyerő Spanyolország várt a mieinkre. Jól kezdtünk, 2-1-es előnyünket azonban gyorsan kiengedtük a kezünkből, miután a spanyolok egymás után három endben is egy-egy pontot szereztek. A hetedik endben a magyar csapat három ponttal javított, de Spanyolország a nyolcadik és a kilencedik játékrészben összesen négy pontot szerzett, így hiába késztettük nagy csatára őket, 8-6-ra nyertek.
A mieink negyedik mérkőzésüket Finnország ellen vívták. A Varga Balázs, Ézsöl Gábor, Fóti Balázs, Riesz Gábor, Kalocsay Ottó összeállítású csapat nem kezdte jól a találkozót, északi ellenfelünk két játékrész alatt már hétpontos előnybe került, és bár a harmadik, az ötödik és a hatodik endet is sikerült minimális különbséggel megnyerni, a vége 10-3-as vereség lett.
Az ötödik körben Észtország következett. A baltiak ellen végig szoros, kiegyenlített csatát vívtunk, volt, hogy két ponttal is vezettünk, ám két játékrésszel a vége előtt ellenfelünk volt kétpontos előnyben. Az utolsó két endet azonban 1-0-ra megnyertük, így következhetett az extra end, amiben a mieinknek jött ki jobban a lépés, így 8-7-re megnyerték a találkozót.
Szerda reggel Izrael következett, ezen a mérkőzésen is sokáig kiegyenlített volt a játék, hat játékrész után döntetlen volt az állás, a végét azonban ezúttal is ellenfelünk bírta jobban, és 8-4-re behúzta a találkozót.
Csütörtökön Belgium ellen így a torna utolsó mérkőzése következett. A vezetést a belgák szerezték meg, hat játékrész után viszont a magyarok vezettek 4-2-re, a záró endnek pedig 5-4-es előnyből vágtunk neki. Ekkor azonban jött a rövidzárlat, Belgium a játékrészt 3-0-ra, a mérkőzést pedig így összesítésben 7-5-re nyerte meg.
A magyar együttes összesítésben két győzelemmel és öt vereséggel zárta az Európa-bajnokságot. Anglia és Belgium ugyanilyen mérleggel végzett, az elsődlegesen rangsoroló egymás elleni eredmény mutatójában viszont egyenlőség alakult ki, hiszen a három válogatott között körbeverés történt. A curling Eb szabályai szerint pedig ebben az esetben az úgynevezett DSC-mutató (Draw Shot Challenge) rangsorol a csapatok között. Ez az érdekes mutató egy adott csapat minden endben elengedett utolsó kövének a ház középpontjától centiméterben mért távolságainak átlagából számítható ki, a legközelebb eső kő kivételével.
A DSC mutató alapján Anglia végzett a csoport 5. helyén, megelőzve a 6. Magyarországot és a 7. Belgiumot. Mivel a 6. az utolsó, biztos bennmaradást érő hely, így a mieink a lehető legszorosabb küzdelemben, alig 9 centiméternyi DSC-mutató különbséggel maradtak benn az Eb B-divíziójában, Belgium pedig osztályozóra kényszerült.
Curling, Európa-bajnokság, St. Gallen, Svájc, B-divízió
1. mérkőzés: Magyarország-Anglia 9-6
2. mérkőzés: Magyarország-Lettország 6-9
3. Mérkőzés: Spanyolország-Magyarország 8-6
4. mérkőzés: Magyarország – Finnország 3-10
5. mérkőzés: Magyarország – Észtország extra end után 8-7
6. mérkőzés: Magyarország – Izrael 4-8
7. mérkőzés: Magyarország – Belgium 5-7A B-divízió A csoportjának végeredménye:
1. Spanyolország 6-1
2. Finnország 6-1
3. Izrael 5-2
4. Lettország 5-2
5. Anglia 2-5, DSC: 48,34 cm
6. Magyarország 2-5, DSC: 55,47 cm
7. Belgium 2-5, DSC: DSC: 64,55 cm
8. Észtország 0-7A magyar válogatott (ezen a tornán a Jégmadarak) bennmaradt a B-divízióban.




