A koncert és a válogatott mérkőzése között – erről Igaz András beszélt a sportnapilapnak.

Amikor az MLSZ és az UEFA illetékesei megtudták, hogy a Groupama Arénában augusztus 23-án Robbie Williams-koncert lesz, többen kérdőn felvonták a szemöldöküket: hogy lesz ebből augusztus 31-én és szeptember 3-án vb-selejtező a lettek és a portugálok ellen? Nyilvánvaló volt, hogy a gyepet cserélni kell a koncert után. A ferencvárosi stadion üzemeltetői és kivitelezői azonban megoldották a feladatot, pazar minőségű fű várta a játékosokat.

Igazi csapatmunka volt – mondta Igaz András, a Groupama Aréna igazgatója. – Az előzetes terv szerint a koncert előtt felszedtük volna a gyepszőnyeget, ám előtte szerda helyett csütörtökön rendezték meg a Ferencváros–Haladás bajnokit, így ezt a műveletet a koncert utánra kellett hagynunk.

A koncert megrendezéséhez szükséges 60 kamionnyi felszerelést augusztus 25-én szállították el, s 30-án a lett csapatnak már edzéslehetőséget kellett biztosítani. A kivitelező két nap alatt lebonyolította a teljes gyepcserét, amelyhez hozzátartozott a teljes pályafelület felmarása, a hordalék elszállítása, a felszín lézervezérlésű szintezése, a felső réteg átforgatása, majd a gyeplerakás. Ehhez négy centiméter vastag – a lerakást követően azonnal játszható – kitűnő minőségű, száz százalékban réti perje összetételű gyepet használtak, amelyet Felsőpakonyból szállítottak a stadionba.

A művelet során folyamatosan tájékoztatnunk kellett az MLSZ-t és az UEFA-t, de a végén mindenki nagyon elégedett volt – mondja Igaz András. – Bizonyítottuk, hogy Magyarországon is lehet rövid idő alatt világszínvonalú munkát végezni.

NSO