Edzőnk szerint a sérültek visszatérése után megmutatják a Fradi igazi arcát.

– Túltette magát a mérkőzésen?
– Az biztos, hogy rám fért egy kis szusszanás a Videoton elleni vereség után. Nem könnyű megemészteni, hogy esélyünk sem volt a fehérváriak ellen. Pláne ha belegondolunk, hogy az utóbbi években hány kiélezett meccset játszottunk ellenük, hány fontos győzelmet arattunk.

– Ezúttal miért nem volt esélyük?
– Rengeteg hiányzónk volt, így a Videoton más minőséget képviselt. Egyénileg és csapatként is felülmúlt minket. Csak akkor lett volna keresnivalónk, ha jó formában lépünk a pályára.

– A reflektorok meghibásodása miatt a második félidőben negyvenöt percig állt a játék, csapata kétgólos hátrányban volt, mégsem ment oda a játékosaihoz. Miért?
– Mert a félidőben megbeszéltük, amit kellett. Megvolt a tervünk, beszéltünk a szünetben arról, mit kell tenni. Nem volt semmi, amit korábban ne mondtam volna el, annak pedig nem láttam értelmét, hogy végigbeszéljem a hosszú szünetet, összezavarjam a játékosokat. Olykor jobb háttérbe vonulni, és hagyni, hogy a futballisták összeszedjék magukat.

– Utolérhetik a Videotont?
– Hiszek benne. Ha Gera Zoltán, Leandro, Bőle Lukács és Julian Koch velünk lett volna, teljesen más arcát mutatja a csapat. Így viszont U17-es és U19-es játékosokat küldtünk pályára Felcsúton, s az eredetileg támadó Rui Pedro pedig védekező középpályást játszott, mert senki más nem maradt a szerepkörre. Most nem vagyunk a Videoton szintjén, de tudjuk, miért. Lépésről lépésre haladunk előre, ha visszatérnek a sérültek, s bővülnek a variációs lehetőségeink, megmutatjuk a Fradi igazi arcát.

– A drukkerek viszont türelmetlenek. A szezonban többször is felhangzott az „Auf Wiedersehen!” a lelátóról.
– A szurkolókkal eddig remek volt a kapcsolatom, 2004 után visszahoztuk a bajnoki serleget az Üllői útra, sorozatban három Magyar Kupát nyertünk, természetes, ha nőtt az elvárás. Egyfelől megértem őket, mert ha megveszik a jegyet, szórakoztatást, győzelmet várnak a csapattól. De ha olyan futballt kapnak a pénzükért, amilyet a Paks és a Debrecen ellen mutattunk, a helyükben én is dühös lennék. És ilyenkor ki a felelős? Naná, hogy a vezetőedző. Ugyanakkor azt is látniuk kellene, milyen problémákkal küzdünk, hét forduló után nem kellene temetniük minket. Egy kicsit több türelmet kérnék.

– Gondolt arra, hogy a sok hiányzó miatt változtat csapata taktikáján?
– Minden edzőnek megvan a filozófiája, amelyhez ragaszkodik. Én sem vagyok kivétel. Vagyis egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy a Videoton ellen behúzódunk a térfelünkre, és várjuk, hogy az ellenfél hibázzon. Abban hiszek, hogy irányítani kell a meccset, nekünk kell hibára késztetnünk az ellenfelet. A saját játékunkat akartuk játszani, nem tudatosan húzódtunk vissza a meccs első szakaszában, hanem azért, mert a fehérváriak nem engedték, hogy kibontakozzunk. A játék valamennyi elemében fejlődünk kell. Fegyelmezettebbnek, szervezettebbnek és tökösebbnek kell lennünk – ám a stílusunkat sosem szabad feladnunk.

– Amikor viszont a lefújás után a kezdőcsapat összeállításáról vagy a cserék okairól kérdezzük, ingerültnek tűnik.
– Ha nem nyer a csapat, a világ összes bajnokságában megkérdezik az edzőt, hogy miért X, és miért nem Y szerepelt a kezdőben. De higgyék el, mindig azt nézzük, mi a legjobb a csapatnak. Varga Roland remekül futballozott a szezonban, de a Videoton ellen az első félidőben tíz párharcból ötöt elveszített. Mindenkivel megesik, hogy gyengébb napja van, nekem viszont reagálnom kell. Ha pályán hagyom a halványabban futballozó játékost, a cseréket is megsértem, és a csapatnak sem használok. Ami pedig a csatárkérdést illeti: Böde Dániel, Priskin Tamás és Lovrencsics Balázs nem lehet egyszerre a pályán, a háromcsatáros játékban egyikük sem tudna a szélen játszani. A futballban folyamatosan döntéseket kell hozni, és én nem félek meghozni őket.

– A Paks elleni hazai döntetlen után azt is nehezményezte, hogy a magyar újságírók kritikusabbak az edzőkkel, mint a futballistákkal.
– Németországban más a helyzet. Első körben ott is az edző a hibás, de ha a futballista rendre elveszíti a labdát, ha elbukja a párharcait, neki is kijut a kritikából. Úgy érzem, Magyarországon nem mindenki tudja reálisan értékelni a látottakat. A gólt mindenki észreveszi, azt viszont nem, ha előtte a középhátvéd rosszul helyezkedett. A jogos kritikától pedig nem kellene félni, a jó futballista nem sértődik meg rajta, hanem ösztönzésnek veszi. Ráadásul a magyar futball sem lesz jobb attól, ha az edzőket állandóan elküldik, a sokat hibázó labdarúgók viszont évről évre az élvonalban maradnak. Így biztosan nem fejlődik a játék. Lehet játékosokat követelni a csapatba és a szakvezetőket hibáztatni, de könyörgök, a meccset is nézzék közben!

forrás: nso.hu