Támadónk győzelmet vár a Paks elleni bajnokin.

Ebben a szezonban még veretlenek vagyunk a bajnokságban, de három döntetlent és egy győztes mérkőzést tudhatunk magunk mögött. Erre számítottál a szezon előtt?

Senki sem számított erre. Természetesen most hétvégén is jobban örültünk volna a győzelemnek, de nem szabad ezen búslakodnunk. Jön a következő mérkőzés, azon nyerni szeretnénk, és erre kell most koncentrálnunk.

A Mezőkövesd ellen remek formában voltunk, az egész csapat lendületesen játszott. Mi volt az oka a teljesítmény visszaesésének?

Én nem fognám sem a melegre, sem másra. Sajnos ennyi volt most a csapatban, ez egy idegenbeli döntetlenre volt elég. Nem szabad ezzel túl sokat foglalkoznunk, inkább a jövőbe kell tekintenünk, hiszen egy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, amit szeretnénk megnyerni. Bízom benne, hogy ez sikerülni is fog!

A Paks egy jól védekező, remekül kontrázó, masszív csapat. Mi lehet ellenük az ellenszer?

Valóban nagyon masszív csapat, kevés gólt kapnak. Azonban ha hazai pályán hasonló futballt tudunk bemutatni, mint a Mezőkövesd ellen, akkor itthon tudjuk tartani a három pontot.

Magaddal mennyire vagy elégedett?

Soha nem vagyok elégedett magammal, természetesen most sem. Sokkal több van bennem, ahogy szerintem a csapat játékában is lényegesen nagyobb potenciál van.

Mit vársz a Paks elleni mérkőzéstől?

Egyértelműen győzelmet várok, bízom benne, hogy hazai pályán sikerül megvernünk a Paks csapatát. Az eredmény aránya lényegtelen, az a fontos, hogy sikerüljön nyernünk!

Fradi app