Labdarúgó csapatunk korábbi Vásárvárosok Kupája győztes játékosával, Budapest díszpolgárával, dr. Fenyvesi Mátéval beszélgettek.
– Nem könnyű kezdésként kiragadni valamit a pályafutása, ilIetve a kitüntetései közül. A Budapest díszpolgári cím a legfrissebb, a Juventus elleni VVK-döntő a legnagyobb…
– A torinói mérkőzés több mint ötven éve volt, úgyhogy az biztosan jobban él a köztudatban, mint a mostani kitüntetésem, ami egyébként csodálatos és megható, legfőképpen, hogy gondoltak rám. A VVK-győzelem időszakában a portugál védők kezdték el alkalmazni azt a taktikát, hogy a jól fejelő játékosokat egyszerűen kilökték. Ez történt Torinóban is, tudták, hogy a Flóri jól fejel, különösen a jobbról érkező labdáknál. Ezt látva elhatároztam, hogy minden jobbról beívelt labdára menni fogok, s ez történt a gólnál is, bár előtte legalább harmincszor futottam fel úgy, hogy nem találkoztam a labdával. És mit ad Isten, Novák Dezső beívelésénél Albert Flóriánt szokás szerint ellökték, Flóri pedig nem is látta, hogy gólt fejeltem, hanem a játékvezetőnél reklamált. Sohasem felejtem el, hogy Rákosi Gyula szólt neki: „Hagyjad, a Fenyő befejelte”. „Igen?! Akkor kezdjenek…” – replikázott Flóri.– A VVK-sorozatban nemcsak a döntőben volt eredményes.
– A bilbaóiak ellen kettőt szereztem a Vásárvárosok Kupájában, ráadásul a harmadik meccsen, mert akkoriban még nem döntöttek az idegenben lőtt gólok. Ezután jött a Manchester United elleni elődöntő, szintén a harmadik mérkőzés, szerencsére szintén a Népstadionban. Sokan nem is tudják, hogy gólt szereztem, mindenki Karába Jancsi bombájára emlékszik.– Pályafutása legnagyobb sikerével kezdtük, de hogy is kezdődött ez a pályafutás?
– Jánoshalmán, egy rongylabdával indult minden, ami egyébként harisnyából készült. Tényleg nagy út vezetett innen a VVK-győzelemig… Persze, ehhez az is kellett, hogy felfigyeljenek rám Kecskeméten, majd a megyei válogatottban. Az egész azzal kezdődött, hogy kíváncsiak voltak arra a kis tüskehajú – innen a „Tüske” becenév – jánoshalmai gyerekre, úgyhogy villámigazolással a következő vasárnap már
a Kecskemétben találtam magam.– Innen még a Ferencváros is őrült nagy ugrásnak tűnik…
– 1951 telén jártunk, amikor Kecskemétre érkezett a Bozsik Cucu és intézőjük, bizonyos Netter százados. Kiderült, hogy azért jöttek, mert a Honvédnak egy olyan kaliberű szélsőre volt szüksége, mint amilyen én voltam. Közben a Kecskemét vezetősége és a Kinizsi – merthogy akkor így hívták a Ferencvárost – is megtudta, hogy tárgyalok a Honvéddal, így megegyeztünk, hogy a szezon végéig maradok, utána pedig megyek Pestre – a Fradiba…– A nagy ugrást milyen volt átélni, milyen nehézségekkel szembesült?
– A Fradi akkori klasszisa – a sok közül – Gyetvai Laci bácsi volt, én pedig rengeteget dolgoztam vele, vagy inkább ő dolgoztatott engem sokat. Nem lehettem neki elég hálás ezért, mert ő tanított meg rengeteg dologra, mondhatni, a futballra. Indított kívül, belül, elfutottam, beadtam neki, aztán kezdtük elölről, százszor, ezerszer. Gyors voltam, de sokáig nem tudtam beadni rendesen a labdát. Érdemes volt azonban gyakorolni, hiszen a pontos beadásokat nagy hatékonysággal tudták értékesíteni belül a jól fejelő csatárok: Mátrai, Orosz, Mészáros, Kertész, Vilezsál.– Nem kellett sokat várni a válogatott meghívóra sem, 1954-ben, a születésnapján. játszott először a nemzeti csapatban.
– Mégpedig Románia ellen, a Népstadionban, telt ház előtt. 5:1-re nyertünk, viszont nem voltam elégedett magammal. Az elfutásokra építettem, de nem tudtam úgy szervezni a játékom, hogy helyzetbe kerülhessek.– Mit tapasztalt abból, hogy Sebes Gusztáv nem rajongott a ferencvárosi játékosokért?
– Rendszeresen játszottam nála, velem nem éreztette, hogy fradista vagyok, és nem kedvel. Igaz, azt nem a szövetségi kapitánytól tudtam meg, hogy játszani fogok a válogatottban, hanem az MTK jobbhátvédjétől, Kovács II Józseftől – a Rudas fürdőben. Az MTK-játékosok hallották a hírt, mert a törzshelyük akkoriban az MLSZ-szel szemben volt, így értesültem arról, hogy játszani fogok a románok ellen.– Ha már azzal kezdte, hogy nem volt elégedett a játékával ’54-ben, akkor meséljen az 1964-es, spanyolországi Eb-ről. Ahol…?
– Ahol a spanyolok ellen úgy rám csúsztak, hogy eltörött a szárkapocscsontom. Befásliztuk, és hajtottam tovább. Észre sem vettem… Sőt, így játszottam végig aztán a dánok elleni bronzmérkőzést is. Nyertünk 3:1-re.– Fenyvesi Máté sokoldalúsága köztudott. A magyar labdarúgás egyik kiemelkedő játékosa volt, edzőként is helytállt, egy évig az FTC ügyvezető elnökeként is dolgozott, több mint negyven éven keresztül állatorvosként, két parlamenti cikluson keresztül pedig országgyűlési képviselőként tevékenykedett. De melyiket rangsorolná az első helyre?
– Természetesen a labdarúgás kerülne a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a második hely az állatorvosi gyakorlaté, a harmadik a képviselői státuszé lenne, de igazából mindegyik az életem egy-egy olyan szakaszához kapcsolódik, amikor az volt számomra a legfontosabb. 1969-ig a labdarúgásé volt a főszerep. A másik gyerekkori vágyam teljesült, amikor az Állatorvosi Főiskolán 1960-ban sikeresen doktoráltam. Már a futball mellett is dolgoztam a szakmában, a Budapesti Sertésvágóhídon. Később Biatorbágyon üzemi állatorvosként, Balassagyarmaton és Jászberényben pedig városi főállatorvosként praktizáltam, majd 199B-ig magánállatorvosként dolgoztam. Eközben azonban a foci sem maradt ki a mindennapokból, edzősködtem is 1979-ig, a Balassagyarmattal egészen az NBI/B-ig jutottunk. Mindegyik szakmának megtaláltam a szépségét. Szerintem csak ez számít…SportPlusz
