Endre élvezte a játékot a Jelgava ellen, szívesen játszik ezen a szélen is.
Elégedett voltam az eredménnyel. A pályán úgy éreztem, végig uraljuk a játékot, jobbak vagyunk a lett csapatnál, és ez gólokban is megmutatkozott. Persze voltak olyan időszakok, amikor visszaesett a tempó, de még a szezon elején járunk. Az előny tudatában sem szabad beállni védekezni, Lettországban is támadni kell. Minél hamarabb gólt kell szereznünk és akkor nyugodtan focizhatunk. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy kivárásra játszunk. Lettországban is fel kell vállalnunk a bátor támadójátékot, érezniük kell a hazaiaknak, hogy nincs esélyük.
Még nem vagyunk csúcsformában, hisz csak egy tétmeccsünk volt, de a vártnál frissebben mozogtunk, nyolcvan percig jól fociztunk, csak a végére fáradtunk el valamelyest. Érdekes volt, hogy több új játékos is bemutatkozott, mégsem éreztem az összeszokottság hiányát. Később az öltözőben is beszélgettünk erről, olyan volt, mintha a társaság már évek óta együtt játszana. Priskin, Otigba és a többiek is remekül beilleszkedtek a csapatba.
Egyáltalán nem zavart meg a balhátvéd-poszt. Korábban is játszottam már egyszer-kétszer ezen az oldalon, még a Honvédban is. Előnye is van, jobban lehet befelé húzni. Kifejezetten élveztem a játékot a lettek ellen, el tudom képzelni, hogy az egész idényben bal oldalt játsszak.
– Botka Endre
(Nemzeti Sport)