A kupadöntő sajtótájékoztatóján a Vasas edzője támadófocit ígért és az is kiderült mit vár Leandro, és Remili a kupadöntőtől.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy sorozatban harmadszor is itt vagyunk a döntőben – kezdte Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Különleges dolog, hogy hazai pályán finálét játszhatunk, főleg annak fényében, hogy olyan szezon van mögöttünk, amely nem az elképzeléseink szerint alakult. Mindenki várja a találkozót, mindent meg fogunk tenni, hogy jó meccset játsszunk és elhódítsuk a kupát – már csak amiatt is, mert örülnék neki, ha Orosz Pál karjára újabb tetoválás kerülne (az eddigi győzelmek emlékére mindig készült egy-egy tetoválás – a szerző).”

Sok játékossal már két-három éve együtt dolgozom, és bár némely játékos más utat választ, ők is tudják, hogy a klub tisztelettel kezeli őket, és mindentől függetlenül fontos számukra, hogy döntőt játszhatnak a kupában.

Természetes, hogy a kupagyőzelem a legfontosabb cél jelenleg, hiszen nem az elképzeléseink szerint alakult a szezon – mi tudjuk, miért. Lehetőségünk van kupát nyerni, nem szeretnénk üres kézzel befejezni az idényt.

A Gera Zoltán és Böde Dániel bevethetőségére vonatkozó kérdésre azt felelte, továbbra is vannak kérdőjelek a szerdai döntőt megelőzően, az említetteken kívül Botka Endre, Ryu Seung-woo és Julian Koch sem száz százalékos, az orvosi stáb azonban mindent meg fog tenni azért, hogy ott lehessenek a Vasas ellen.

A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning a szezont értékelve elmondta, kellemes meglepetés volt számára a harmadik hely, a szezon megkoronázását azonban a kupagyőzelem jelentené.

A korábbi, Ferencváros elleni mérkőzések különlegesek voltak, ez ezúttal sem lesz másként. Szeretnénk mi irányítani, nem fogunk beparkolni a busszal, és büntetőkre játszani. Kilencven perc alatt el akarjuk dönteni a meccset, és hosszú idő után megnyerni a kupát” – mondta Oenning.

A harmadik hely elérése szép eredmény, lépésről lépésre építkeztünk a szezon folyamán. A kupameccs teljesen más meccs lesz, mindenki szeretné megnyerni a kupát, nyomot hagyni. Egy biztos, motiváltan lépnek pályára a játékosok.

Ami a játékosokat illeti, az angyalföldiek csapatkapitánya, Remili Mohamed nagyon várja már élete első kupadöntőjét, míg a zöld-fehérek védője, Leandro a szezon megmentése céljából diadalmaskodna csapatával a fináléban.

Nekem ez lesz az első kupadöntőm, így nagyon nagy várakozásokkal tekintek előre. Már nyár óta téma a kupaszereplés, akkor Michael Oenning azt mondta, hogy ez a legkönnyebb út az európai kupaporondra. Ekkor még csak nevettünk, hiszen az előző szezonban majdnem kiestünk, de szerencsére neki lett igaza” – fogalmazott Remili Mohamed, a Vasas játékosa.

Nem vagyok elégedett a szezonommal, egyénileg és csapatként is csalódás volt. Korán kiestünk BL-selejtezőből, aztán a folytatás sem sikerült, így remélem, legalább a zárás jó lesz” – mondta Leandro, a Ferencváros játékosa.

A játékosok emellett azt is elmondták, a két csapat egymás elleni bajnoki szerepléséből (a Vasas kétszer is legyőzte a Ferencvárost a Groupama Arénában) nem szabad kiindulni, ez egy teljesen más meccs lesz.

forrás: nso.hu