AZ MLSZ elnöke szerint beváltak a terveik.

Azt gondolom, a 12 csapatos bajnokság beváltotta a várt reményeket két szempontból is. Egyrészt egyetlen csapatnak sem voltak pénzügyi nehézségei, tehát minden csapat zökkenőmentesen végig tudta vinni a bajnokságot. Másik oldalról viszont végig, az utolsó meccsig óriási harc volt a bajnokságért és a kiesés elkerüléséért is, tehát nagyon izgalmas meccseket láttunk. Azt gondolom, hogy nagyon sok jó színvonalú meccs is volt a bajnoki mérkőzések között. A 2016/2017-es bajnoki évadban én úgy gondolom, a magyar labdarúgás fejlődött – szögezte le Csányi, aki a hiányosságokról is beszélt később.

Miközben dicsérem a bajnokság izgalmait és színvonalát, önkritikusan meg kell jegyezni, hogy a magyar bajnokság tempója lassabb, mint az a topligáknál megszokott. Abban bízom, hogy felgyorsul majd a magyar bajnokság tempója, eléri majd a topligákét vagy kicsit az alatt tud maradni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség most már évek óta ösztönzi és biztatja a csapatokat, hogy kevesebb külföldivel és több fiatal magyarral játszanak. Ez nagyon visszaigazolta a törekvéseinket, hiszen kevés külföldivel és sok fiatal magyarral játszó csapat – ez a Honvéd – nyerte meg a bajnokságot. Tehát igaz az, amit én mindig mondtam: a tehetséges magyar fiatalok nem rosszabbak a külföldi játékosoknál. Így lehet építkezni és összességében ez az alapja nemcsak jó bajnokságnak és remélhetőleg a több nézőnek, hanem a nemzeti válogatottaknak is. Nekem egyébként nincs gondom azzal, ha néhány külföldi játszik egy-egy csapatban, olyan külföldi, akitől lehet tanulni, hiszen ez is jót tesz a magyar labdarúgásnak. Csak azt nem szeretném, hogy az utánpótlásra költött nagyon sok pénz révén nevelt tehetséges játékosok végül nem kapnának lehetőséget Magyarországon – mondta, majd hozzátette, hogy a Honvéd és a Vasas jó példa lehet mindenkinek, ahogy a Haladás is, amely sok fiatallal lett stabil középcsapat. Hozzátette, szerinte hosszútávon egy magyar fiatalokra építő klub stabilabban tudja tartani a helyét a magyar élvonalban.

Andorra ellen nyerni kell, hiszen még nem adtuk még fel a világbajnokságra való kijutást, mert matematikailag még megvan az esély, és megvernénk Svájcot meg Portugáliát is és a többi hátralévő csapatot, akkor még lenne esélyünk. Én bízom benne, hogy az andorrai meccs is és az oroszok elleni barátságos találkozó is nagyon jó alkalom lesz arra, hogy a jelentősen megfiatalodó magyar válogatott tagjai összeszokjanak és egy erős csapat alakuljon ki.

forrás: M4 via csakfoci.hu