Jutalomjátékra készül a Budafok.

A vendégek egyedi mezt is készítettek a Magyar Kupa elődöntő tiszteletére – ide kattintva nézhetitek meg. Emellett szervezett villamosos utazással is érkeznek majd piros-fekete szurkolók, a helyi önkormányzat különvillamost indít a budafoki piactól, amire kétszáz fő szállhat fel.

Pölöskey Péter

Hálát adok a sorsnak, hogy édesapám után én is futballozhattam a Ferencvárosban. Négy éven át játszottam a csapatban, s bár a klub történetének legsötétebb időszakában húzhattam magamra a zöld-fehér mezt, mégis minden perc élmény volt, amit az Üllői úton tölthettem.

Készülök, várom a meccset, hiszen még sohasem játszottam a csodálatos Groupama Arénában, csakhogy eldőlt, nem lehetek ott a társaim között. A Pécs elleni vasárnapi bajnokin ugyanis megsérültem. Még nem ismerem a pontos diagnózist, de ha úgy alakul, hordágyon is kivitetem magam a stadionba, de ezúttal a gyermekként megszeretett csapat ellen fogok szurkolni.

NS